Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1906
Tartalomjegyzék
57 melynek polemikus éle is van. Nemcsak arra jó ez a mű, hogy a „közönséges“ keresztény, aki megelégszik kevés imádsággal, egy kis misehallgatással, aki a böjtöt csak imígy-amúgy tartja meg s a szentségekhez is csak ritkán és félkészülettel járul, megismerje, hogy „micsodások valának és hogy micsodásoknak kell lenni a keresztények szokásinak“, hanem hogy azok is, akik „a reforma színe alatt tőlünk elszakadtanak“, belássák, hogy az elszakadásra okuk nem volt és hogy az „első“ anyaszentegyház nem olyan volt, mint ők gondolják és hogy olyan „durva kereszténységet hozának be, amelyben senki nem követi az evangyéliumi tanácsot, se a parancsolatokat jobban végbe nem viszik azoknál, mint akiktől elszakadtanak“. Egyszóval azok részére is készült, „kik annyira megvakultának, hogy összezavarják az igaz vallást a hamissal“. Az egész munka négy főrészre oszlik. Az elsőben az őskeresztények szokásait, Jeruzsálem elpusztulásáig, ismerteti; a második rész az üldöztetések idejéről szól; a harmadik részben leírja „az anyaszent- egyháznak szabadságban való létit“, Konstantintól kezdve, s a negyedikben az okokat keresi, melyek az első keresztények szigorú életmódját és egységes szokását megváltoztatták. E négy részen belül aztán — úgy mint Az izraeliták szokásáról szóló műben — sok mindenféléről esik szó történeti időrendben. Megismerhetjük belőle az első keresztények belső s külső életét, külön az egyháziak, külön a világiak szokásait s a két rendnek egymáshoz való viszonyát; a különböző egyházi rendeket foglalatosságaikkal, a templomokat felszereléseikkel. Van szó benne nagy tarkaságban conciliumokról, eretnekekről, ispotályokról, klastromokról, a rómaiak megromlásáról, az ünnepekről s .búcsúkról, a keresztesekről s az indulgentiákról, a jó tanításról s nevelésről stb. Kétségtelenül sok érdekes művelődéstörténeti adat van benne. Mikesnek kedves olvasmánya lehetett a francia eredeti s hihette, hogy fordítását, ha hazakerül, itthon is szívesen fogják olvasni. Erre az érdeklődésre ma már nem számíthat, de mindenesetre érdekes volna tüzetes összehasonlítással megtudni, nem ez a munka volt-e Mikes főforrása Leveleskönyvének azon részeihez, melyekben nénjét a régi keresztények szokásairól, a templomok berendezéséről s felszereléséről stb. oktatja ki. Ismét egy kérdés, mely épenúgy várja még a feleletet, mint az a sok más, melyek e kéziratos művek körül végzett vizsgálódásaim közben lépésről-lépésre feltünedeztek. Talán eljön az idő, mikor az irodalom elrejtett kincsei iránt érdeklődők ezekre nézve is kielégítő felvilágosítást kaphatnak, mikor Mikesnek, egyik legnagyobb stilisztánknak, a Törökországi leveleken kívül e művek alapján is összefoglalják irói sajátságait s megállapítják nyelvének szabályait. * * *
