Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1906
Tartalomjegyzék
51 ums —, nem is az „otromba“ vétkekről szól, hanem a hívő, de lanyha keresztények erkölcsi fogyatkozásait mutatja be s őket vallás-erkölcsi kötelességeikről oktatja ki, melyek elmulasztása vagy „tudatlanságból“ vagy „a jó erkölcsökről való csalandó gondolatokból“, vagy a túlságos önszeretetből származik. Szóval célja, hogy öntudatossá tegye a keresztények lelki életét, hogy őket a veszélyekre figyelmeztesse s nekik az óvszereket megmutassa nem tudományos fejtegetésekben, hanem könnyű, szívhez szóló olvasmányokban. Nem lelkiéletet akar felépíteni, hanem a meglevőt tökéletesíteni. Nem egyfolytában olvasásra készült e munka, hanem naponkint való elmélkedésre „egy-egy keresztényi jó erkölcsnek velejéről“, hogy megtudhassa az elmélkedő, mint cselekedett „az eltöltött időben, mint cselekszik a jelenvaló napokban és hogy mint kellessék cselekedni a jövőben“. A módszer is, mely szerint az anyagot elrendezte, e célnak felel meg. 60 elmélkedést nyújt — úgy látszik, a hónap minden napjára kettőt szán — s minden elmélkedés két részből áll. Az első részben, mintegy tükörben, a lanyha, közönyös keresztényt mutatja be erkölcsi fogyatkozásaival, önzésével s ebből származó vétkes tökéletlenségeivel, a másodikban a „valóságos“ keresztényt rajzolja erényeivel, Isten dicsőségére s felebarátainak javára irányuló munkás életével. A két ellentétes jellem összehasonlításából az elmélkedő önkéntelenül is levonja a követendő igazságot. A mindennapi élet szolgáltatta e munkához az anyagot s ezért sokféle dologról van benne szó, melyek „semmi szövetségben nincsenek egymással“ s melyek „egészen különböznek egymástól“. Nyilvánvaló ez a tartalomból. A nem „valóságos“ keresztény csak azért követi vallását, mert benne született; az ilyen keresztény csak a „romlandó és veszendő“ földi javak után fut s nem törődik az Isten „testámentumá“-val; szivében nem is keresztény s felebaráti szeretete csak épen arra irányul, hogy rosszat ne tegyen, de a más javát nem munkálja; életpályája megválasztásában a nagyravágyás s anyagi haszon vezeti; imádkozik ugyan, de csak szokásból s emberi tekintetből; neki unalmas az Istenről való beszélgetés s legfeljebb a pokoltól való félelem vezeti néha-néha Istenhez; de az emberek előtt megalázza magát, nekik udvarol, kedvökben jár; az ajtatosságoknak s önsanyargatásoknak csak azt a nemét választja ki, amelyik legkönnyebb, amelyik épen tetszik neki; a más lelki üdvösségével nem törődik, a magáéval se sokat, mert megtérését az utolsó napra halogatja; ha bűnt követ el, vagy a keresztényi áj tatosságokat elmulasztja, azzal mentegeti magát, hogy se nem „pap“, se nem „barát“, s ha már egy kis jót tesz, azt hiszi, hogy nincs benne önszeretet; a kisebb vétkekkel nem törődik, a jó er4*
