Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1906
Tartalomjegyzék
MIKES KELEMEN KIADATLAN MUNKÁI. f ÁKÓczi Ferencet hazatérő dicsőséges útjában épen az nem követhette, aki hű kísérője volt bizonytalan és szomorú búj- dosásában; akinek félszázados bújdosása, étetének boldogtalansága épen ragaszkodó hű szeretetében gyökerezett, akinek soha semmi egyéb oka nem volt hazáját elhagyni, hanem hogy igen szerette t az öreg fejedelmet.1 Epen az nem nyugodhatik a megszentelt édes hazai földben, aki lelkében mindig táplálta, élesztette a hazavágyódás fájó tüzét, aki gyakor sóhajtásokkal gondolt vissza utolsó lehelletéig az ő szép hazájára, Erdélyországra; akinek már arra is repesett a szíve, hogy, annyi év múltával, távolról láthatta édes hazájának legalább a „köpönyegét“, a határbérceket, s akinek már az is nagy öröm volt, hogy ihatott a Bozza vizéből. Óh!, mily örömest bement volna Zágonba, „de az Úr béfódözte előtte az oda vivő utakat.“ Befódözte mindörökre. Mikes Kelemen, a bujdosó kurucok legutolsó básbugja, Rákóczinak legelőbb apródja, aztán főkamarása s huszonnégy éven át legmeg- hittebb embere, a Rákóczi-szeretetnek valósággal mártírja, a Török- országi levelek írója, ezentúl is ott pihen a rodostói örmény temető szomorú fűzei s platánjai alatt jeltelen sírban, melybe idegen kezek temették. De csak porladó része marad nagy Törökországban, idegen hazában. Mikes lelke már jó száz esztendővel ezelőtt, harminchárom évvel halála után, kikelt rodostói sírjából s visszatért az édes hazába, hogy „a régiektől sugallóit lelkét feltárja unokáinak s a régiektől tanult szavát hallassa az új kor harmóniájában“ (Beöthy). Leveleskönyve, mely élményeit és tapasztalatait, gondolatait és érzéseit, reménykedéseit és csalódásait, szóval mindazt tartalmazza, ami vele történt, ami ráhatott, csak szeretni tudó leikével a Márványtenger partjáról már régen hazakerült, s azóta emléke nemcsak a magyar szivekben él, nemcsak a nemzet dalosait ihlette meg mint a „honfiúi keserv és hűség típusa“, 1 1738. dec. 15. k. levele. 1*
