Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1906
Tartalomjegyzék
36 „viaskodó és próba-idő“, az első kisértés ideje, amikor az „egykorásuak“ ingerük az ifjút a rosszra. Szentírási példákkal bizonyítja, hogy aki fiatal éveiben megszereti a jó erkölcsöket, egész életében féltékenyen fogja őrizni, mint legdrágább kincsét (József és Putifár feleségének, Tóbiásnak, Eleazárnak históriája), s aki egyszer kiverte szívéből a nemes erényeket (Izrael tizenkilenc királya s Juda királyai közül Ochozias, Achab, Amon, Joachim, Jechonias, Sedeciás), a rossz erkölcsöktől megszabadulni alig lesz képes. Pedig az ember egész életének boldogsága vagy boldogtalansága az ifjúi élet minőségétől függ. Mennyi szomorú következménye van a rossz életnek! A nyomorúságos testi betegségek, a kínos és gyalázatos halál, az „elmének elvakulása“ s „a vétekben megkeményedése“, sok szép földi reménynek meghiúsulása, előkelőbb élethivatás betöltésének képtelensége, mind az ifjúkori bűnös élet eredménye. Aztán, mivel a rossz ifjakból rossz életű atyák lesznek, akik majdan gyermekeiket is rossz erkölcsűekké teszik, egyre terjed a romlás s az atyákról a fiakra örökségképen szállnak át a „rendeletlenségek.“ Óh! kedves Fiam — így sóhajt fel az I. könyv végén — itt vagyon annak a helye, hogy szemeidet fel kell nyitani és magadot megismerni; siratni az eltöltött rendeletlenségidet és vakságodat, amely azokot okozta.“ (110. 1.) Miután az I. könyvben kimutatta, hogy az ifjúnak a jó erkölcs után kell járnia, a II. könyvben megtanítja a módokra, melyekkel legsikeresebben érheti el földi s földöntúli boldogságát. A jó erkölcs alapja az Isten ismerése és félelme. Egy parancsa van: „Távozzál a rossztól s cselekedd a jót.“ Megszerzésének eszközei: az alázatos, buzgó és állhatatos imádság, a szorgalmas tanulás arravaló, okos és jó erkölcsű emberektől, értelmes és nemesszívű kalauz követése, aki iránt az ifjúnak olyan bizalommal kell lennie, mintha édesatyja volna, vagy amilyennel a beteg orvosa iránt viseltetik; kövesse tanácsait mindenben, adjon számot neki mindenről s különösen legnagyobb veszedelmét, érzéki kisértéseit, tárja fel előtte leplezetlenül. A léleknek naponkint való megvizsgálása, mert enélkül észre sem veheti az ember, hogy „rossz szokásokra adja magát“, továbbá a gyakori gyónás a javulás erős feltevésével s a szent kommunió „mind igen főmódok a jó erkölcs elnyerésére.“ Hogyan használja észszerűen az ifjú a lelki élet ez eszközeit, a példák egész sokaságával világítja meg. (119 — 162.) Nem elég azonban csak kezdeni és végezni Isten nevében a napot, de eltölteni is hasznos foglalkozásban kell; mert nincs Jobb akarója a véteknek, mint a henyélés“, főképen az ifjúságban. Amint a testnek az egészség megtartása végett szüksége van mozgásra és fáradságra, épen olyan szükséges a munka a lélek egészségére, mert „otium est pulvinar diaboli“ (166).
