Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1904
Tartalomjegyzék
84 vad.“ A boszűjában telhetetlen zsarnokság halálra kereste, kivégeztette népünk legjobbjait, vesztőhelyekké változtatta hazánk térségeit, hol a „bakó kifáradt s újra ölt.“ Szüzek siralma, özvegyek panasza nyögött belé az esti szélbe. Ráchel, a magyar haza siratta gyermekeit, mivelhogy nem voltak többé, nem kímélte őket az iszonyú Heródes, így azután A szép tavasz kiesett az évből Egy nemzedék halt ki az emberiségből! (Arany) Akikért 55 év előtt először hullattak keserű könyeket a jobbak széles e hazában, hogy azután hosszú időre egyéb se hangozzék itt, mint siralom, azok emlékét idézzük ma fel, Kedves Ifjak. Vértanúkat ünnepiünk, a magyar szabadság vértanúit. Mikor megásta sírjukat a zsarnokság, bele akarta abba velők együtt temetni mindörökre magyar hazájuk szabadságát is. S valóban, a megdöbbenés első pillanatában, a fájdalom első rohamában azt hihette a magyar, hogy vége immár mindennek. A levert lélek egy sötét vágyat érzett: „gyűlölni . . . nem élni!“ Csak később gyűlt ki messze a sötét felhők között egy-egy kis csillag, melynek Fellobbanó fénye lelkűnkig világol: Szeretni .... remélni! (Tompa.) Akik a kiterített nagy halott, a haza mellett virrasztottak, ébren álmodtak hihetetlen dolgot, mintha látták volna, hogy A holt szeme félig nyitva, Hátha meg nem volna halva S lehetne még valami! (Vajda.) Ámde ezt az álmukat alig merték hangosan elmondani. S a nemzetek sorsát bölcsen intéző Gondviselés úgy akarta, hogy amit még az erősebb lelkek is csak félve mertek reményleni, lassanként valósággá legyen. A költők, a „száraz ágon hallgató ajakkal ülő madarak,“ elkezdtek énekelni, — eleinte félénken, majd egyre bátrabban, táplálták a reményt eladdig, míg az álmodozás valóra vált, „kinyílt a rózsa, kizöldült a levél,“ a vértanúk sírjaiból diadalmasan kitört „az ige, az eszme,“ s ma mint szabad hazának szabad polgárai áldozunk a múltak emlékének. És hálás kegyeletünk azóta még jobban megszenteli október hatodikát. Most, mikor szabad a gondolat, szabad a szó a Kárpátoktól az Adriáig, mikor elmondhatjuk bátran, teljes nyíltsággal mindazt, amit a szomorú időkben suttogva is alig lehetett volna elmondani, oh most szívünk még jobban, százszorta jobban buzog azok emlékénél, kiknek csatája „a védelmezett népjog csatája volt“ s életüket áldozták hazájok jövendő boldogulásáért, azért a szabadságért, melynek levegője éltet, izmosít ma bennünket. Ám gyászolunk ma is,
