Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1904

Tartalomjegyzék

erényekkel büszkélkedik, emellett boldogtalanná teszi családját. Mikor tanácsot kér tőle, hogy hát ilyen helyzetben mit tegyen, borzadva hallja a szavakat, amelyek hallgatásra akarják bírni. „Hát mindnyájan elmerül­jünk a sárban ? Ezt tanácsolod ? Akkor az erény hazugság, akkor ti mind­ketten nyomorait önzők vagytok. A testetek, a lelketek sár. Ha sárból vagytok, váljatok hát porrá és sodorjon el bennünket a vihar szele.“ Ily erős szavakban ad kifejezést felháborodásának. — Közben a szegény Jnanát felvilágosítják, hogy milyen nagy bajt okozott felfedezésével. Épen ellenkezőjét érte el annak, amiért egész életét áldozta: fiát bol­dogtalanságba döntötte. Segíteni akar a dolgon úgy, ahogy tud. A titkot rejtő levelet, amelyet Lorenzo az íróasztalán feled, megsemmi­síti és helyette egy darab tiszta papirt tesz a borítékba. Majd mikor Lorenzo családja, a hercegné, Eduardo és egy jó barátja jelenlétében kényszeríteni akarja, hogy tegyen bizonyságot származásáról, ezt meg­tagadja. Lorenzo szinte az őrület határán és annak színébe öltözve faggatja a vallomásért, de Juana csak a fülébe súgja, hogy „fiam,“ a nyilvánosság előtt nem akarja ezt kimondani. Mikor azután Juana Lorenzo karjai között kiadja lelkét, ez a dolog valósággal azt a be­nyomást kelti a nézőkben, hogy őrjöngésében gyilkosa lett neki. Ettől a jelenettől kezdve környezete egyre jobban megerősödik abban a bor­zasztó gyanúban, hogy Lorenzo megőrült. Megérkezik az elmeorvos is, hogy megfigyelje, meg az ápolók is, hogy elszállítsák. Am Lorenzo még mindig bizonyítékot emleget. Úgy áll tehát a dolog, hogy ha ezt elő tudja mutatni, akkor valóságos szent, ha azonban nem, akkor csak őrült lehet. Az összes érdekeltek jelenlétében adja elő bizonyítékát, amellyel mindenkit lefegyverezhet: anyja levelét. Véletlenül már meg­tudta, hogy őrültnek gondolják, mert összetalálkozott és szóba állt az ápolókkal. Most tehát szinte kéjeleg abban a gondolatban, hogy mily diadalmasan fog felülkerekedni az ő igazsága s hogyan fogja kiker­getni házából az elmeorvost. Előveszi a borítékot, felnyitja, kiveszi belőle a papirost és nem lát rajt írást. Azt hiszi, a szeme káprázik. Odaadja másoknak, azok is csak a tiszta papirt látják. (Ez is azon jelenetek közé tartozik, amelyeket a szerző a színész ihletére bíz.) Borzasztó világosság gyúl Lorenzo fejében: íme, családját oda juttatta az önzés, hogy őt tönkre akarják tenni s ezért megsemmisítették bizo­nyítékát! Nem küzd tovább, megadja magát sorsának. Áldozatnak tekinti magát leánya boldogságáért; csak arra kéri az Istent, hogy ő maga igya ki teljesen a keserű poharat, gyermeke legyen ezen az áron boldog. Mikor már vinni akarják az őrültek házába, Inés lelké­ben mintha felébredne a borzasztó szerencsétlenség sejtelme. „Isten veled! Meg foglak menteni!“ kiáltja atyja után. Lorenzo így vála­szol neki: „Mit tehetsz te gyermekem, ha Isten nem akart megmen­teni?!“ Az ápolók elviszik s ezzel véget ér a darab.

Next

/
Thumbnails
Contents