Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1904
Tartalomjegyzék
22 ágyáról búcsúüzenetét küldi neki s ő, nemes szíve sugallatát követve, felkeresi a szegény asszonyt, sőt házába hozza, hogy ott megfelelő ápolásban részesítse. Juana egy levelet ad át Lorenzónak, amelyet anyja írt hozzá, s már halálos ágyán át akart neki adni, lia ezt ő, a dajka, meg nem akadályozta volna. Ez a levél egy nagy titkot leplez le. Megtudja belőle Lorenzo, hogy akit anyjának hitt, az nem volt az anyja; őt csak úgy csempészte be az a gyermektelen asszony férje megegyezésével a családba, hogy férje halála után a nagy vagyon ne ennek rokonaira szálljon, hanem neki és gyermekének maradjon. íme: Lorenzo előtt egyszerre világossá lesz, hogy mindene, amivel csak bír, neve, társadalmi állása, gazdagsága lopott jószág, őt nem illeti meg. Hirtelenében alig akarja hinni a tényt, mert a kötelességgel, amely ebből reá hárul, tisztában van az első pillanatban. Juana azonban nemcsak a levelet közli vele, hanem még azt is bevallja, hogy igazi anyja ő maga. Legalább életének utolsó perceiben akarja érezni a gyermeki szeretet melegét, melyről lemondott, hogy fiát boldognak, gazdagnak lássa. Azt hiszi, hogy hosszú lemondásáért kárpótolni fogja annak a hálának megnyilatkozása, amely fia lelkében fog fakadni, ha megismeri az anyai szív szerető, önfeláldozó gondoskodását. Az egész dolog titok a világ előtt, az maradhat örökké, folyhatnak a dolgok rendes mederben tovább; miért tagadja tehát meg magától az a szegény, közönségesen gondolkodó asszony, hogy legalább sírja szóién ne szorítsa keblére fiát és ne hallja attól ezt a szót: anyám? Persze minden rendben volna, ha don Lorenzo úgy gondolkodnék, mint ilyen helyzetben az emberek legnagyobb része. Azonban amit ő megtud, annyi, mintha tudná az egész világ. Óriási súly nehezedik lelkére, amelytől szabadúlni akar, bármibe kerüljön is. Jön a leánykérés jelenete. Tudja jól, hogy leánya sorsát megpecsételi, ha felfedezi származásának titkát. Tudja, hogy egyszerre boldogtalanná teszi azt, akit annyira szeret, míg ha hallgat, magát a boldogságot nyitja meg előtte. Kínok marcangolják szivét, de azért egy percre sem ingadozik. A hercegné szavaira így válaszol: „Ha nyomorult volnék, kihasználnám a jó alkalmat s nevet szereznék annak, akinek neve nincs!“ Nem egyezik a házasságba, mert nem adhat semmit leányának, csak egy bemocskolt nevet. A balsors legyőzheti, de be nem mocskolhatja! Boldogtalan lehet, de becstelen nem. Ezzel azután megindúl a rettenetes küzdelem. A szegény leány szíve össze van törve. A hercegné tudni sem akar a házasságról. Eduardo keserűen fakad ki az atya ellen, aki széttépi leánya szívét, csakhogy adhassa az erényest, a becsületest! Úgy vélekedik róla, hogy „bölcs, akinek nincs esze; istentagadó, aki szentnek hirdeti magát; új dón Quijote, de kevesebb szellemmel és több furcsasággal, ál Bayardja a becsületnek.“ Felesége szemébe mondja, hogy csak abban lel boldogságot, ha tökéletesnek érzi magát és mennyei
