Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1904
Tartalomjegyzék
21 A drámaíró nem azt mutatja be, hogy ilyen az élet, hanem csak azt, hogy mi történhetnék, ha ilyen helyzetek előfordulnának az életben? Az bizonyos, hogy a mindennapiságon felülemelkedett, magasztos emberi jellemek szemlélete felemeli lelkünket, gyönyörűséget is ébreszt bennünk, de a küzdelmek vége kiábrándító. Szinte azt a gondolatot érleli meg a nézőben, hogy többet ér megalkudni a körülményekkel, alkalmazkodni az általános felfogáshoz, még akkor is, ha ez az alkalmazkodás a magasztosabb erkölcsi elvek megtagadásával jár. Saját gyengeségünk érzetében csak az a többé-kevésbbé biztos tudat őrizhet meg bennünket ilyféle praktikus tanúlság levonásától, hogy nem kerülünk olyan erőnket felülmúló helyzetbe, amilyenben szemünk láttára vergődik egy hozzánk képest ideális magaslaton álló egyén. Az elmondottakból világosan következik, hogy mily fontossága van Echegaray drámáinál a színi hatásnak. A színészeknek adott részletes utasítások, melyek az adott helyzetnek a fizikumra való hatását, a lelki kín külsőségekben: arcjátékban, mozdulatokban való megnyilatkozását illetik, mutatják, hogy Echegaray egyenesen erre épít. Vannak azonban esetek, amikor teljesen az előadó művész felfogására hagyatkozik és ezt jelzi is. Érzi, hogy egyes részletekre vonatkozólag nem lehet írásban utasítást adni. Szövetkezik a színésszel, mint akivel csak együtt végezhetnek teljes munkát. A költő ihlete adja a helyzetnek megfelelő szavakat, a színész ihlete pedig ezekhez a külső kifejezésnek azon árnyalatait, amelyeket csak játékban lehet feltüntetni, de pontosan leírni alig. Lássunk ezek után példát. Vegyük elő egyik legtipikusabb alkotását, amelynek címe: Szent-e vagy örült? Hőse don Lorenzo de Avendano, aki az élet prózai és rögös útján egy ideál után jár s ez a szeplőtlen becsület. Ennek kedvéért megfékezi minden egyéb szenvedélyeit, úgyhogy a lélek legbensőbb vonzalmai: a barátság, szeretet, szóval valamely gyengédebb érzelem rábírhatják nagy áldozatokra, de arra nem, hogy bűnnel mocskolja be öntudatát. Lelkiismeretét egy homokszem épen úgy megterhelné, mint egy egész hegy: megalkuvást tehát a legkisebb dolgokban sem akar ismerni. Oly helyzetbe kerül, hogy lelkének eme csudálatraméltó nemességét saját és szerettei boldogságának árán kell bebizonyítania. Leánya Inés, akit mindenekfelett szeret, és Almonte hercegné fia, Eduardo, szeretik egymást. A legutolsó akadály is elgördül boldogságuk htjából: az arisztokrata érzésű, de alapjában igen jószívű hercegné beleegyezését adja fia házasságához. Megnyugszik abban, hogy don Lorenzo származásához, ha nem is előkelő az, semmi mocsok nem tapad, tudományával szerzett dicsősége pedig mindenekfelett tiszteletreméltóvá teszi nemes lényét. Épen akkor, amikor a hercegné személyesen jön el don Lorenzo házába leánykérőbe, borzasztó dolog jut don Lorenzo tudomására. Öreg dajkája, Juana, halálos
