Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1902
Tartalomjegyzék
XIII. LEÓ. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! negyedszázados uralkodást betöltő pápának, XIII. Leónak, ünnepe az egész egyház ünnepe, az egész egyház diadala; ünnepe, diadala az emberiség sorsát intéző Gondviselésnek. A mai napon kilenezvenhárom éves aggastyán immár huszonöt éve viseli a tiarát, mely a természetfeletti tekintélynek földi legélesebb kifejezőjét megilleti; a tiarát, mely lemondás, gond, fájdalom, fogság forrása volt számára, a világnak pedig a béke és a szeretet hirdetése, a hit és az erkölcs győzelme. Huszonöt éve ül Leó, az alatta meg- ifjodott, az általa a sikerek és diadalok fényétől ragyogó egyháznak fejéül, az erkölcsi hatalmasságnak páratlan trónján. A krisztusi intézménynek, az emberek földi s földöntúli boldogságáért alapított egyháznak szíve, lelke a római pápaság; vele küzd, szenved, győzedelmeskedik, él, megdönthetetlenűl, az idők végezetéig. Mikor megkezdte az egyház az emberiséget átalakító, műveltségre, üdvösségre nevelő munkáját, nem fenséges oszlopcsarnokok közt, halmok, hegyek tetején, erdők, berkek árnyában, üde csermelyek partján, hanem vér- és könypatak közepette, börtönök setét mélyén ragyogott szent jelvénye, a kereszt, de az erények egész fenségének és hatalmának dicsőségében. S a pásztor, életveszély között, kisded nyáj körében, földalatti üreg mélyén, a sírok éjjeli csendjében, elhaló mécses halvány világánál mutatá be az áldozatot az üldözött Istennek. S azóta az egyház sziklája körül immár majdnem kétezer éven át pezseg-zúg az élet árja; égre csap sokszor tajtékja, néha szinte elözönli, elsepri az egyházat sziklástól, alapostól; azután ismét csendesül a forrongás, és ha odatekintünk az ádáz, bősz liarcz színhelyére, úgy látjuk, hogy a szikla meg nem dőlt, az egyház áll; áll, miként
