Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1902

Tartalomjegyzék

116 gyakorlását pedig a vasárnapi és ünnepi mise és szentbeszéd hallgatá­sára szorítsa, hanem összes tevékenységét tőle telhetőleg arra irá­nyozza, hogy növendékeinek lelkében a katli. keresztény meggyőződés mennél mélyebb gyökeret verjen s életök későbbi szakaiban teljes virágzásra és gyiimölcsözésre jusson. Ezokból egyetlen kínálkozó alkalmat sem mulasztott el most sem, hogy növendékeit a kath. keresztény meggyőződés erőforrásaival meg­ismertesse és felhasználásukhoz idején hozzászoktassa. Azonfelül tehát, hogy vasárnapokon és ünnepeken, a tanulók a tanári testülettel egye­temben, reggel 8 órakor szent misét s utána szent beszédet hallgattak, a hidegebb időszakot kivéve hétköznap is jelen voltak a 7y2 órai szent misén s alatta, mindenkor orgonakisérettel, az időnek és alka­lomnak megfelelő magyar vagy latin egyházi énekeket zengedeztek, négyes vegyes karban, mise után pedig az előadásokat imádsággal kezdték és végezték s a déli harangszóra az angyali üdvözletei közö­sen elimádkozták. A tanév megnyitásakor, halottak-napján, szent Imre herczegnek, a magyar kath. ifjúság védőszentjének, ünnepén, az intézet kegyurának nevenapján, karácsony napján, nagycsütörtökön, husvét és pünkösd napján, szent Alajosnak, a kath. tanuló ifjúság pártfogójának, s szent Péter és Pál apostoloknak ünnepén ünnepélyes szent miséje volt a tanuló ifjúságnak. Ez ünnepélyes misék, melyek alatt az énekkar régi. magyar és újabb egyházi énekekkel vegyest válogatott miserészeket, vagy egy- egy chorál-misét énekel, kiváló alkalmul szolgálnak arra, hogy a szoro­san egyházi művészet iránt való érdeklődést és fogékonyságot a tanuló ifjúságban szintúgy, mint általa a hívő közönségben is fentartsák és erősbítsék s a vallásos buzgóságot ez úton is növeljék. — Az ifjúság ünnepélyes miséjét két alkalommal, Quinquagesima- és Űrnap nyolczada alatti vasárnap, ősrégi szokás alapján, a főkáptalan egy tagja — ez idő szerint ft. Debreczeni János apát-kanonok úr ő nsga — végzi az ünnepélyes nagymisét, s a kóruson a székesegyházi ének- és zenekar szolgál. — A tanári testület vezetése alatt jelen volt a tanuló ifjúság a buzaszentelő, keresztjáró és úrnapi körmeneteken, részt vett a nagy­böjtöt megelőző három napi, továbbá a nagypénteki és nagyszombati szentségimádásban, s nagypénteken a szentsírok látogatását is testü­letileg végezte. — Boldogult Erzsébet királyasszonyunk halálának évfordulóján, s Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján, királyunk 0 Felségének és érsek-főpásztorunknak nevenapján s az 1848. évi törvények szentesítésének évfordulóján a tanulók a tanári testülettel együtt a székesegyházban voltak az ünnepélyes nagymiséu; jelen voltak még az egri várban október 19-én tartott Dobó-ünnepen, hol az énekkar a szent mise alatt régi magyar egyházi éneket adott elő, s végül megjelent egy újabb jótevőjének, Sivampel József egri

Next

/
Thumbnails
Contents