Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1901
143 8. Hivatalos látogatások. Az intézet kegy ura az iskolai szünet idején a,z építés befejező munkálatainak megtekintésére, aztán január elején az épület felszentelésére s végül, ápril hó 9 —14-én látogatta meg intézetét, az utóbbi alkalommal főkép a tanári testület és a tanuló ifjúság tanügyi érdekeinek számbavételére. Tankerületünk kir. főigazgatója, ft. Francsics Norbert úr ő nsga,kit a főgymnasium új épületének felszentelésére és átadására a nagymélt. vall. és küzokt. m. kir. minister úr a maga képviseltetésével megbízott, január 5-én érkezett hozzánk s megbízatásának teljesítése után január 11., 12. és 13. napjain mindjárt rendes hivatalos látogatását is megtartotta. 9. Iskolai ünnepek. Dicsőségesen uralkodó Szentatyánk, XIII. Leó pápa 0 Szentségének pápasága 25-ik évébe lépése alkalmából intézetünk is bemutatta neki fiúi hódolatát, ezúttal csak a f. é. február 20-án tartott hálaadó és az ünnepelt drága életéért könyörgő ünnepélyes szent misén; szorosan vett iskolai ünneppel is majd a jövő tanévben mutatja be. Másik ünnepünk a főgymnasium új épületének felszentelő és átadó ünnepe volt, mely két részből állott. Reggel 8 órakor az intézet kegyura ünnepélyes apáti misét mondott „Veni Sancté“-val, mely alatt a tanulók énekkara válogatott miserészeket adott elő, aztán a küldöttségek, a tanuló ifjúság és a város előkelő közönségének jelenlétében megáldotta az intézetet. Az ünnep iskolai része az ország, a cisterci rend és Eger város színeivel felékesített tornateremben d. e. 11 órakor volt, a következő rendben: A tanuló ifjúság énekkarának bevezető ünnepi dala után az igazgató felolvasta a gymnasium épületének történetét; erre, az énekkar újabb előadása után, az intézet kegyura, lelkes éljenzéssel sűrűn meg-megszakított beszédje után, átadta az épületet a köznevelésnek és közoktatásnak; majd a minister küldöttjének, Heves vármegye alispánjának és Eger város főjegyzőjének köszöneté következett, s az ünnepet az énekkar a Hymnus előadásával fejezte be. — A többi három ünnep elseje gyászünnep volt, Erzsébet királyasszonyunk elhunytának emlékére, mise után a tornateremben dr. Markovits Bálint hittanár tartva az emlékbeszédet, melyet az énekkar egy gyászéneke előzött meg és egy hazafias éneke követett; másodikát, megfelelő énekekkel és szavalatokkal, márczius 15-én tartottuk, a mikor Eger város képviselőtestületének 1898. márczius 15-iki jubiláns közgyűlése határozatából a magyar nemzeti történet tanulásában legjobban buzgólkodott öt tanulónak az igazgató az aranyjutalmakat kiosztotta; harmadikával, ápril 11-én, az 1848. évi törvények szentesítésének évfordulóját ültük meg hálaadó szent misével és, a tornateremben, két énekszámból s közben a történet egyik tanárának, dr. Nagy Béninek, alkalmi oktató és buzdító beszédével. 10. Az intézet jótevői. Szegényebb sorsú tanulóink gyámolitására, valamint általában a szorgalom ösztönzésére ez iskolai évben is az