Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1901

14 savniki birtokuk jövedelméből végre építéséhez is hozzáfoghattak. 1731-ben megkezdték hát a templom építését s annál nagyobb erővel folytathatták, mert jótevőik is akadtak. Erdődy püspök nyitotta meg ezek sorát tetemes építőanyaggal és ötszáz. írttal, őt követték Kiss János nagyprépost ötszáz, Foglár György kanonok háromszáz, Handler Ignácz kanonok kétszáz, Csomortányi kanonok háromszáz, Horváth Endre nyug. plébános ötvenkét és Almássy János birtokos száz forinttal. —, 1734-ben a szentély már készen volt s július 31-én meg is nyílt az istentisztelet számára. Hogy aztán a templom hajójának építésébe is belefoghassanak, eltávolították utjából a gymnasiummá átalakított régi rendházat. Előbb azonban ideiglenes szállásról kellett gondoskodniok a gymnasium részére. A városi hatóság Erdődy püspök közbenjárására megengedte, hogy a tanulók az iskolai év befejezéséig, négy hétig, a patak mentén fekvő Enzinger-házba járhassanak, melyet a város akkori­ban vett meg az örökösöktől. Ezalatt a moseát hamarosan iskolává alakí­tották át s az új, 1734/5-iki évet november elején már abban kezdet­ték meg. Két év múlva a templom hajója is készen állt és kikövezve, kimeszelve, padokkal ellátva át volt adható a híveknek; aztán, három év alatt, megépült a két sugár torony, csillogó fehér pléhhel fedve; a következő három évben pedig a homlokzat díszítései készültek el: az előcsarnok külső karzata, körmenetek alkalmával a zenekar számára, a homlokzat fülkéibe állított négy szobor, valamint a homlokzat csú­csán álló sugaras kör, középen I. H. S. betűkkel. A mint a homlokzatba vésett szám is mutatja, 1743-ban végezték be a templom építését; de a belső díszítés munkája még mind hátra volt. A falak fehérre meszelve; az egész templomban egyetlen, a hevenyészett főoltár. A hívők buzgósága nem várhatta volna be a díszítők lassú munkáját, azért a tervezett hat mellékoltár kettejét még azon évben, a többit pedig a következőben már felállították. Az oltárok a jótékonyság művei voltak1; a 300 forintos orgona és a 218 forintos szentségtartó ára a savniki birtok, az 1100 forint értékű új templomi ruhák ára pedig a gyógyszertár jövedelméből került ki. A templom felépülvén, most már a collegium továbbépítésére fordították minden erejüket. Az északi szárnyból hiányzott még a nagyobb rész, harminczhat ölnyi hosszúságban kelet felé; ennek irányá­ban állt az iskolává átalakított mosea. 1748-ig annyira haladtak e szárnynyal, hogy az 1749/50-ik iskolai évre már ebben lehetett utolsó ideiglenes szállást adni a gymnasinmnak. Erre a moseát elbontották és a collegium északi szárnyát siettek befejezni, hogy a gymnasium 1 A Loy. sz. Ignácz és a Xav. sz. Ferencz-oltárra Handler kanonok 620, a Bold. Szöz oltái'ára Kovács György kanonok 800, a szent Anna-oltárra Ambrosovszky Mihály kanonok 600, a Kereszt-oltárra Püspöki András kanonok 380, a sz. Alajos-oltárra Kilián Dániel kanonok 400 forintot adott.

Next

/
Thumbnails
Contents