Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1900

Tartalomjegyzék

középkor nagy keresztény államában kirívó ellentétek találkoznak

egymással. A fejledező társadalom virágai mellett mutatkoznak a tapasztalatlan gyermekkor gyengeségei is, gyakran visszataszító durvaságok vegyülnek a legszelídebb érzelmek közé. Néha eltorzultak, mintegy elijesztek a kor vezető alakjai, de mindig szentek és vonzók az őket uraló eszmék. Bár a középkor a kirívó ellentétek ideje, azért „a vérontás és a romok eme zűrzavara felett ott lebeg egy az eseményeken felülemelkedő szellem, — a sivatag kavargó homokfelhői között fellelhető a mozdulatlan sphinx.“ Ez a szellem a szeretet vallásának igéje, mely a középkori emberiséget biztos haladásában vezérelte és megszilárdulását, delelőjét a kolduló-rendek, főleg szent Ferencz intézményében érte el.

A XIII. században szent Ferencz a kornak ideálja, a mint a szegénység eszméjének szolgálatába szegődik, melyet élte végéig kegyes „úrnőjének,“ hű „jegyesének“ nevez. Assisi felé irányul sokak szeme, hol még az árnyas fák, a néma falak, a dalos madárkák, a csörgedező patakok is Ferenczről regélnek, kinek egész életét az izzó képzelet csodák csodájával övezi, kinek hó tiszt a lelke, mint a jámbor legenda tartja, ragyogó csillag alakjában emelkedik az égbe.

Assisiből indul ki azon emberáradat, melyről Vitriacus Jakab bíboros megemlékezik szent Ferencz idejében. Ezek valóban Krisztus szegényei, kiket „kisebb testvéreknek“ hívunk. Alábbvalók ők ezen idő minden szerzeteseinél a ruházatban, alázatosabbak a szívtisztaságban, a világi dolgok megvetésében. Van egy főemberük, kinek parancsai előtt tisztelettel meghajolnak, vannak kisebb elöljáróik is. A többiek pedig mind egyszerű testvérek, kik elmennek a világ minden részébe prédikálni, a hívek üdvét munkálni. . . Mennek pedig kettenként ... és nem visznek az útra köpenyt, táskát ; nem rejtenek övükbe érczet vagy pénzt, nincs aranyuk, ezüstjük, sőt még saru sem takarja lábukat. Nincsenek monostoraik vagy egyházaik, nem birtokolnak mezőséget, szőlőt vagy barmokat; nincs, hová fejüket lehajtsák. Nem öltöznek bőr vagy lenszövetbe, hanem hitvány, csuklyás szőrruhába, melyet derékon durva kötéllel öveznek. A ki magához hívja őket, annak asztaláról táplálkoznak, — a mit meg mások irgalmából kap