Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1899

Tartalomjegyzék

Erdély kormányzója ezen idő szerint Báthory István volt, (derék áldozatkész hazafi, amily vitéz csatában, oly szűz érzelmű családja körében.)

(Ali bég hadseregének Báthory nem állhatott rendes haddal ellent. Minden ereje csak a bandériumokból állt, és rendetlen oláh csoportokból. A rémhírre) gyorsan izent (a kormányzó) Temesvárra, hol akkor Kinizsi parancsnokolt, (tudósítva a veszélyről. Futtában nem is izenhetett neki többet. De bizonyos volt felöle, hogy Kinizsi, ha megtudja bajtársa veszedelmét, sietni fog védelmére, s ahol Kinizsi megjelen, baja vau ott az ellenségnek.)

(Ki volt az a Kinizsi Pál ? Egy egyszerű molnár fia, kit egykor útjában meglátott Mátyás király, amint fél karjára ölté a malomkövet, s másik kezével vágta azt. E hatalmas erőt nem hagyta elveszni a király, s nem sokára kitűnt, hogy nemcsak a karoknak, de a léleknek is rendkivüli ereje van az ifjúban. S íme Isten annyira fölvitte a dolgát, hogy most temesi bánná lett.)

(Mintha a napot is tudná, mikor kell Kinizsinek megérkezni, oly bizton, rendezé haditervét a vajda. Pelszólítá a székelyeket, a szászokat, hogy gyülekezzenek mellé. Fel is jöttek azok renddel. Kendi Antal vezető a székelyeket; Csuka György, a nagyszebeni királybíró a derék szász harezosokat.)

Október 13-ika volt, szép derült őszi reg.

(Az egész sík mező mintha ezüsttel volt volna behúzva, úgy csillogott az őszi fényes pókhálótól, melyet a harmat belepett. Mint fog egy óra múlva e mező kinézni? . . .)

Báthory korán reggel istentiszteletet tartott, s azzal hadnagyainak megparancsolá, hogy minden harczosnak adjanak egy hantot kezébe, tegye azt keblére, és ha a csatában leend, emlékezzék meg róla, hogy a haza fekszik szivén. S ha elesik, gondoljon rá örömmel, hogy hazájáért esett el.

(A férfiak megesküvének: győzni vagy meghalni, s háromszoros „Jézus!“ kiáltással fogadák a zászlók kibontását. Mire a harmadik kiáltás elhangzott, ime, mint a raj eresz- kedék le a török had Alvincz felől, s számra háromszorta nagyobb a magyarnál.)

(Harminczezer rabot fűzött lánczra Ali bég, s azokat erős fedezet alatt hátrahagyá Balaméron, ami jelenté, hogy ő is harczra készül.)

(Báthory azalatt csatarendbe állítá seregét. Balfelől egész a Sibót vízig állítá a szászokat és oláhokat; jobbszárnyra, a Rumes hegy alá, a székelyeket. Közepeit állt maga az erdélyi bandériumokkal.)

(A szász atyafiaknak sok számadásuk volt már a szomszéddal. Még a parancsszó előtt neki rohantak a törököknek, kik Alkenyér mellől jöttek fölfelé. A csatazaj az oláhok tömegeit is magával ragadá, s nagy rivalkodással neki zudulának a székelyek is. E percz- ben,) amint Báthory meg akarja indítani a középet, lova (elbotlik alatta, s) lovagjával együtt a földre bukik.

A harczosok elsápadva rebegik: „Rossz jel!“

„Semmi rossz jel!“ szól Báthory, ismét felpattanva lovára, „akik Istenért s hazáért harczolnak, azokra nincsenek baljelek!“ S azzal kiráutva kardját, ő maga vezeti lovasait az ellen derékhadai felé.

Ali bég csapatai szétnyílnak a súlyos roham előtt, két-három hadsor legázolva fet- reng a lovak lábai alatt; de kétannyi tömeg áll újra elő, s egy óra múlva összebomlott gombolyag lesz a két ellenséges tábor. (Kincs már sem csatarend, sem harczi fordulatok, ember ember ellen küzd; csak a hánykódó zászlókról láthatni meg, hol harczol a magyar, hol a török. Csak az a kérdés, melyik fogy el hamarább? Kevesebb a magyar, neki kell vesznie.) Már a vezér maga, Báthory István, a hatodik sebet kapja a viadalban. Most egyszerre ledöfik alatta a lovat, s ő lezuhan a porba. Mellette, körülötte dühösen foly a harcz, (törökök, magyarok egymást gyilkolva hullanak melléje; holttestekből egész halom emelkedik ottan, hol a vezér fekszik, ki már szemeire érzi nehezedni a halál ujjait.)