Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898

Tartalomjegyzék

15 Jöttünk önként, csak szivünk őszinte érzelmeitől hajtva, csak elménk parancsoló szózatjára hallgatva, hogy tanúságot tegyünk itt arról, hogy a szeretet tüzének azon lángja, melyet önök gyújtottak fel kebelünkben, most is magasan lobog és tanúságot tegyünk arról, hogy az az elme, melynek kicsiszolására önök annyi gondot, annyi fárad­ságot fordítottak, feledni nem tud, nem tudja elfelejteni a jótétemé­nyeknek azon özönét, a melyekkel önök bennünket, tanítványaikat, el­árasztottak. Ha az emlékezés szárnyain visszaszállunk abba a boldog korba, mikor még mint gyermekek, majd mint serdülő ifjak napról-napra együtt lehettünk; nem találunk egy napot sem, sőt egy órát sem, mely tanúbizonyságát ne szolgáltatná a gondos nevelésnek, a szeretetteljes tanításnak. Igen, azok a napok, azok az órák mindegyike egy-egy gránitkövét képezi azon alapozásnak, melyen a mi szellemi életünk, a mi jövőnk, részben jelenünk felépült. És önök büszkék lehetnek arra, hogy ez az alapvetési munkálat kitünően sikerült. Mert önök nem csupán abban látták hivatásukat, hogy tanítványaik fejét száraz ismeretekkel megtömjék, hanem ezen­felül a jellemképzésben, a valláserkölcsi nevelésben, a szépművészetek megkedveltetésében, s ezek koronája gyanánt abban, hogy a legszen­tebb érzelemre: az édes haza iránti lángoló szeretetne oktattak ben­nünket. Czéljuk az volt, hogy a szív és ész, jellem és tudás egyaránt fejlődve, nemes harmóniában olvadjanak össze tanítványaik kebelében, hogy már az iskolában megaczélosodva, az élet viharaiban bizton meg­állják helyöket. Ha e nemes czél nem lett mindenben elérve, az a mi hibánk, a mi gyengeségünk; de hogy e czélra meg volt téve minden, a mi embe­rileg tehető, az az Önök elévülhetetlen érdeme! És ha Önök is visszatekintenek arra a 25, illetve 30 éves idő­szakra, melynek zárópontján állanak ma, arra a hosszú időre, melyet a magyar ifjúság nevelésének meglehetősen nehéz és göröngyös pályáján meghaladtak, és ha úgy találnák, hogy a végzett nehéz munka érdeme szerint jutalmazva nincs, — mert hiszen ezt a nagy munkát méltó­képen jutalmazni nem is lehet — szolgáljon Önöknek némi csekély, bár elenyésző csekély jutalmul, a mi tiszteletünk, szeretetünk és hálánk, melylyel Önök iránt mindenkor viseltetünk. Mi többet nyújtani nem tudunk; de ennyit őszintén és igaz szívvel nyújtunk; fogadják ezt kegyesen, s tartsanak meg minket eddig tapasztalt jóindulatukban! Isten éltesse Önöket, mélyen tisztelt Tanár Urak! Adja Isten, hogy az édes magyar hazának még sokáig szolgálhassák szent ügyét, azzal a tudással, azzal a kitartással, azzal a lelkesedéssel, mint eddig szolgálták! E két beszédre együttesen válaszolt az ünnepeltek nevében Kassuba

Next

/
Thumbnails
Contents