Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1898

Tartalomjegyzék

106 előmeneteli osztályozásban és a statisztikai táblázat illető rovataiban látható, azért csupán általánosságban jegyezzük meg itt, hogy a bizo­nyítványt nyert 409 tanúló közűi 295 végezte el az iskolai évet leg­alább elégséges eredményűyel vagyis 72'13 %; egy tárgyból elégtelen 55 tanúló vagyis 13'45 %> két tárgyból elégtelen 25 tanúló vagyis 611 %, több tárgyból pedig 34 tauúló vagyis 8'31 %• Tekintetbe véve tehát, hogy a minden tárgyból jeles, jó, vagy legalább elégséges eredményű vizsgálatot tett 295 tanúlóval szemben 34-en állnak olyanok, kik tehetségök gyöngesége vagy állandó hanyagságuk miatt a feljebb haladásra magukat egészen alkalmatlanoknak mutatták, az eredmény általában kielégítőnek jelezhető. — Az érettségi vizsgálatra bocsátott 22 tanúló közül a vizsgáló bizottság 3-at jelesen, 5-öt jól, lü-et egyszerűen érettnek nyilvánított; három hónap múlva javító vizsgálatot tehet 3, Írásbeli vizsgálatának elégtelensége miatt a teljes vizsgálat ismétlésére utasittatott 1 tanúló. 7. Egészségi állapot. A városunkban fellépett kanyaró járvány az apró gyermekek közt ez iskolai év őszi hónapjaiban oly mértékben kezdett uralkodni, hogy tőle már-már az idősbeket is félteni lehetett, s csak a megyei tiszti főorvos és a vele karöltve fáradozó városi tiszti fő- és alorvos önfeláldozó buzgóságának köszönhető, hogy az elemi iskoláknál feljebb nem terjedt. Egyetlen eset sem maradt az egész városban orvosi vizsgálat és állandó orvosi és rendőri felügyelet nélkül, s mindazon tanúlók, kik a fertőzött házakból idején, vagy egyáltalán el nem voltak távolíthatók, az iskolába járástól rendőr­kapitányi határozattal rövidebb-hosszabb időre eltiltattak. Csak így történhetett, hogy az intézet négyszázat meghaladó növendékei közül a kanyaró mindössze hármat lepett meg, s az a három is minden nagyobb baj nélkül hamar átesett rajta. A másik, szintén járványosnak minősített általánosabb baj az influenza volt, legfőkép február és márczius hónapokban. Ezen, hasonlókép könnyen és minden utóbaj nélkül, harmincznyolcz tanúló esett át, nagyobbrészt az idősbek közűi. Egyébként a tanúló ifjúság egészségi viszonyai általában jók voltak; a rendes légzőszervi s meghűlés okozta egyéb bajok sűrűbben a szo­katlan enyhe téli hónapokban fordultak elő. Súlyos betegségi eset harminczöt adta magát elé az év folyamán. Egy II. oszt. szelíd lelkű, szeretetre méltó kis tanúlónk régibb keletű bélgyúladásának november 1-jén áldozatul esett. Az ö. v. f. n.! A trachoma távoltartása végett két Ízben volt hivatalos szem­vizsgálat: először, mindjárt az előadások megkezdésekor, szeptember 5-én, másodszor pedig a húsvéti szünetekre következett első előadási napon, ápril 5-én; a két, helyben iskolázott és egy máshonnan jött tanúlón kívül, kik, bár a veszélyen rég túlvannak, de azért még orvosi felügyelet alatt állnak, gyanús eset egyik alkalommal sem észleltetett.

Next

/
Thumbnails
Contents