Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1897
Tartalomjegyzék
97 barangoló népek, melyeket semmiféle hatalom nem birt feltartóztatni, most, mintegy varázshatalomtól kényszerítve, egy földhöz lánczolódnak s megszületik leikökben az édes haza fogalma. Vándorsátraik házakká, templomokká, palotákká változnak át, magok emberekké válnak, polgárokká lesznek és nemzeteket alkotunk. A népvándorlás alatt és után a szerzetesek gyűjtik össze a régi világ műveltségének romjait. Mindazokat a könyveket, melyeket a nagy hajótörésből megmenthettek, összegyűjtik, újra meg újra leírják. A kolostorok könyvtárai nélkül az ókornak tán egyetlen írott munkája sem jutott volna át az újkorba. Mikor a VH-ik század végén mindennemű iskola, a római is, lehanyatlott; mikor az iskolázás Italiában a lombardok rablóhadjárata, Hispániában a mórok betörése, Galliában pedig a polgárháborúk miatt szinte végkép megszűnt: a szétrebbent tudomány és művészet hova menekülhetett ? Hát bizony egyedül a csuklya alá. A legválságosabb időben, az általános pusztulás közepeit is szinte megszakítás nélkül folyik a tanítás a párizsi, az auxerre-i, a st.-germaini, a corvei-i, a fontenelle-i, prum-i, st.-gallen-i, ferriéres-i, aniane-i, orleans-i s egyéb kolostorokban; mikor pedig a szaracénok és a normannok Francziaországot is elárasztották és kirabolták, a szerzetesek megmentett könyvekkel a Mosel, a Rajna, a Duna vidékeire viszik a múzsákat s meghonosítják Szász- és Németország leg- belsejében. A roppant frank birodalom, melyet Nagy-Károly örök életűnek tervezett, Nagy-Károly halála után darabokra hullott szét. Nemzeti államok vannak alakúlóban, tehát új társadalmi rendre van szükség. De ki álljon ennek az új átalakúlásnak élére ? Megint egy új szerzetes-intézmény. A hűbériség bölcsőjével, mikor a pápaság Európában a legelső hatalommá kezdett lenni, a clugni-rend virágzott. A clugniek, sz. Benedek szabályai alapján, a régibb szigorú szerzetes szellemet keltik életre s hármas czélt tűznek magok elé: összegyűjtik Nagy- Károly századának szellemi maradványait és, mielőtt a modern nyelvek és intézmények csiráikból kikeltek, biztos menedéket nyújtanak a latin műveltségnek s az egyházi irodalomnak, melyben még erős élet lüktetett; majd a hűbér urak független hatalmát egy nagyobb, szeutebb hatalommal akarják korlátozni, a nyers erő ellenében biztosítani törekedvén egy darab földet, Rómát és környékét, menedékül a zsarnokság áldozatainak részére; végül a szerzetes élet élőforrásához kiváló tehetségeket vonzanak, kik aztán, mint VII. Gergely és II. Orbán pápák, az egyház s ezzel az emberi szabadság leigázására törekvő fejedelmek kevélységét megalázzák. Ezt a hármas feladatát közel két századon át híven teljesítették a clugniek. Hanem mihelyt valamely szerzetes rend működése a katho- licismus szükségeivel, melyek szülték és erősítették, nincs többé szoros