Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1896
Tartalomjegyzék
14 f Minden ily értekezleten rendszerint más-más tanár volt az előadó, a kit Szvorényi fölkért, még pedig jó korán, hogy a megvitatásra kitűzött kérdéssel behatóbban foglalkoznia elég ideje legyen. Merültek fel azonban oly kérdések is, melyek tárgyalásánál, kényesebb természetük miatt, az előadói tisztet magának Szvorényinak kellett betöltenie. Ezek közé tartozott, például, a fegyelmi szabályokban foglalt megrovások és büntetések alkalmazásának kérdése, melynek megvitatására az a másutt sem ritka eset szolgált okúi, hogy egyik-másik kevésbbé tapasztalt, vagy hevesebb természetű fiatal tanár készületlenül talált tanítványait, mindjárt az első esetben s ötöt-hatot is egyszerre, tanári felügyelet nélkül „ebédre,“ mint mondani szokták, ott marasztalt az iskolában. Az ilyen „iskolában marasztás“ már a „bezárás“ számába ment, a bezárás pedig a fegyelmi kihágások megtorlására való nagyobb fokú büntetés volt, s utána, ha a bezárás a legfelső fokot — a kétszeri hat-hat órát — elérte, már a csendes eltávolítás, vagy épen a kizárás következett. A büntetés fokozatainak ilyetén meg nem tartása azon kívül, hogy már magában is szabálytalanság volt, azt a visszás helyzetet szülte volna, hogy az illető tanár vagy folyton-folyvást zárassa némely tanítványait, mi a büntetést épen hathatósságától fosztotta volna meg; vágj7 eltávolításra ajánlja, a mire talán mégsem voltak megérve; vagy, végül, belefáradván a fegyelmezésbe, saját sorsukra hagj'ja őket, a mi meg a nevelő-oktató küldetésnek nyílt feladása volna. E visszás helyzet bekövetkezésének akarta Szvorényi elejét venni, mikor az iskolai büntetések alkalmazásának elvi kérdését fölvetette s nézeteit, rövid értekezés formájában, a tanári testületnek megvitatás végett előadta. Maga mindig s mindenütt a szép szónak, a megnyerésnek, a rábeszélésnek volt embere, azért a fegyelmezésben bizonyos — néha szinte kelleténél magasabb — fokig elnéző volt, csakhogy a büntetést mennél ritkábban kelljen a javítás eszközéül alkalmaznia. „A büntetés, nem kellő időben és mértékben alkalmazva — ez volt előadásának vezérgondolata — könnyen kártékonyabbá válik, mint maga azon rossz, melyet a büntetéssel orvosolni akarunk.“ A tanúló észrevett készületlenségének már első vagy második esetét mindjárt bezárással fenyíteni nem alkalmas arra, hogy benne a szorgalom feltámadjon; sőt épen a szelíd és jóakaró figyelmeztetés vagy intés az, a mi első fokban a jóra ébresztheti vagy visszatérítheti. A gyermeknek azért, hogy a komoly munkát még nem szokta meg, mindjárt érzékenyen megfenyítése annyi, mint meggyűlöltetni vele azt, a mit épen megkedvelteim van a tanár melléje rendelve. Épen nem akarja — úgymond — hogy a bezárás, akár koplaltatással is egybekötve, de csak szünetnapokon, a hanyagság büntetésére egy- átalán ne alkalmaztassék; csakhogy, mint legszélső fenyítéki fok, épen oly ritkán vétessék elő, mint a minő ritka a tisztán erkölcsi makacs-
