Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894
Tartalomjegyzék
75 szenvedély erősebb hullámzása nélkül, a tisztújító meg a követválasztó gyűléseken pedig a felkorbácsolt pártszenvedély nem egyszer véres csatákat vívott. A tisztújítás meg a követválasztás nagyon aggasztó volt a tanári testületre; hasztalan törekedett visszatartani a növen- dékséget, figyelmeztetés, intés, fenyegetés hiába esett a kortes vezérek csalogatásával szemben, kiknek szükségük volt rá, hogy a tüntető menetek mennél népesebbek legyenek. A kortestanyákon a nemes apák oldalán etették-itatták a nemes csemetéket, hogy a menetekben az elkiáltott neveket, vagy jelszavakat mennél fülsiketítőbben visszhangozzák. Mikor pedig az ellenpártok menetei véletlenül összetalálkoztak és szörnyű káromkodás közt elkezdődött a verekedés, bortól neki hevült gyermek-ifjak is akadtak a verekedő részeg köznemesség közt, a kik versenyt káromkodtak és verekedtek vagy ablakokat zúztak. Nem egy tanúlót véres fővel vittek haza aggódó anyjához, hogy, meggyó- gyúlván, mint a „szabadságért“ már vért is ontott kis hős dicsekedjék „gyáva“ társai előtt. Még a kizáratás félelme sem tudta megakadályozni azt, hogy a zabolátlan jogászság, sőt gyakran az apák pártfogása alatt legalább öt-hat idősb tanuló a választók közé ne elegyedjék. A pártéletnek ez a nagy mértékű elfajúlása Fischer báró püspök halála után kezdődött és tetőpontját Pyrker érsek alatt 1833-ban érte el. 1694-től kezdve, mikor Egernek a „királyi kiváltságról" való álma szétfoszlott, minden időben voltak néhányan, kik a püspöknek a város felett Szent-István királyunk óta bírt és a török világ után törvényesen visszanyert földesúri jogát sanda szemmel nézvén, népszerűségüket úgy szerezték és tartották meg, hogy a püspökség és a polgárság közt az egyenetlenséget folyvást szították. Arra, hogy a királyi kiváltság illetéktelen gyakorlása ellen nem csak a püspök és káptalanja, hanem ugyanekkor a vármegye is felszólalt,x) magok nem akartak emlékezni, a polgárokat meg annál kevésbbé emlékeztették, hanem Fenesy püspök és utódjainak rovására írtak mindent és jobb ügyhöz méltó buzgósággal azt a hitet törekedtek felkelteni és felkeltvén szűnetlenül ápolni, hogy a várost a püspök fosztotta meg kiváltságaitól és hogy szabadon fejlődésének is mindenkor a püspökök állottak útjában. Szinte állandóvá tették így a püspökség és a polgárságban mindig bőven találkozó elégedetlen elemek közt az áldatlan viszálykodást és a várost hosszú, költséges perekbe keverték, hogy az előrelátott sikertelenséget megint csak a püspökség s később az érsekség rovására írhassák s ez úton a tömeget, mely a jótéteményeket — talán mert nagyon is megszokta — nem becsülte és hamar elfeledte, hol birtokjogra, hol tehercsökkenésre való kilátással kecsegtetve, nagy részt zászlójok alá terelhessék. így támadt és gyarapodott az a párt, 0 Szederkényi: Hevesvármegye története. IV. kötet.
