Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894
Tartalomjegyzék
60 ugyan, hogy a zirczi apátságot 1802-től fogva a zirczi konveut perjele, Dréta Antal, a heinrichaui apátságtól függetlenül kormányozta, de azért Gloger Konstant heinrichaui apátnak zirczi apáti czime és a zirczi apátságra való joga törvény szerint egész haláláig meg nem szűnt. Gloger egyenesen ezen a törvényes jogon követelte, hogy heinrichaui apátságának elvesztése után zirczi apátságában megtelepülhessen, és, ámbár Ferencz király e követelésével, mint idegen ország alattvalóját, elutasította, apostoli királyi jogánál fogva is csak 1814-ben, Gloger halála után nyert szabad kezet a zirczi apáti czim és jog adományozására s ezzel együtt a pilis-pásztói apátságnak a zirczivel egyesítésére. Ha Schumann Theophil ekkor még életben van, a zirczi és a pilis-pásztói egyesített apátságoknak ő lett volna első apátjok, így azonban, az egyesítés megtörténtével 1814. aug. 19-én, a tehetősebb zirczi kovvent perjele, Dréta Antal neveztetett ki, miután az egyesítés előkészítésére a pilis-pásztói apáti czímet már 1812-ben megnyerte. És ez az egyesités a rend másik két gymnasiuma, a székes- fehérvári és a pécsi mellett, melyeknek egészben — a székesfehérvári — vagy részben — a pécsi — való fentartását az 1813. február 9-én kelt királyi diploma a zirczi cisterciták kötelességévé tette, az egri gymnasium jövőjét is végleg biztosította, és azzal, hogy ezentúl a rend összes új tagjai egy helyen — Zirczen — egyazon nevelésben részesültek,J) a nevelés oktatás szelleme is mind a három gymnasi- umban egyenlővé lett. A zirczi és a pilis-pásztói apátságok egyesítése megszabadította tehát az egri konventet a nem egy ízben válságos anyagi helyzet aggodalmaitól, és tagjai most már annál osztatlanabbal szentelhették magokat szerzetes-papi és tanári hivatásuknak. A havonkint tartott rendes tanári tanácskozások jegyzőkönyvei és a kassai főigazgatóságtól érkezett, vagy oda felterjesztett hivatalos iratok és az igazgatói napló szerint „évről-évre szép rendben és békében folynak vala a dolgok, a mint a Ratio Educationis rendeli.“ Sahlhausen báró főigazgatónak elismerő nyilatkozatai ismétlődnek utódja, Szuhányi Ferencz királyi tanácsos, ajakáról (1812/3—1823/4). Örömmel jő Egerbe, szívesen időz a tanári testület körében s az örvendetes viszontlátás reményében távozik, mert az igazgató is, a tanárok is érzik hivatásuk fontosságát és szeretik kötelességöket. Tetszik neki a rend és a fegyelem, melyet komolyabb természetű kihágás nem zavar meg, és a következetes, de nem túlságos szigorúság, mely érdem nélkül nem osztogat „eminentiát.“ 2) S ha az intézet kegyura, a zirczi apát meglátogatja egri konventjét, hogy az intézet szükségeiről személyesen ') Az egyesitő diploma így rendeli. Másolata az egri eist. eovvent levéltárában. *) Protocolla Consessuum Litter, és CoDsignatio Epist. Ofíic.