Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894

Tartalomjegyzék

49 dogasszony napján (július 5.) a város és a megye egyházi és világi elülj áróságának és a városi közönség beláthatatlan tömegének részvé­telével tartatott, azt mutatta, hogy a tanúló ifjúság ez ajtatos társu­latának felélesztése köz-örömet keltett. *) A főigazgató jelentése után a helytartótanács nem ugyan tilalmát, hanem óhajtását fejezi ki, hogy a legfelső szentesítést nem nyert ajtatos társulat további működése abban maradjon. Schuman azt felelte, (1796. febr. 23,) hogy tekintve a lel­kesedést, melyet a társulat még a város határán kívül is keltett, s hogy a tagság a tanulóknak egyátalán nem okoz semmi költséget, mert a püspök, a káptalan és a világi közönség önkéntes adakozása a társulat szükségleteit nemcsak hogy bőven fedezi, hanem feleslegével sok szegény tanúlót még támogat is: a közönség megsértése és a tanúló ifjúság lelki kára nélkül meg nem szűntethető. Attól fogva, hogy a kincstár a templom belső felszerelésének fentartására és gyarapítására szolgált gyógyszertárt a cistercita kon- vent feloszlatása után eladta és helyette évi kárpótlásul 180 frtot rendelt, a templom, minden egyéb alap hiányában, belsőleg egyre sze­gényebb lett, külsőleg pedig, mivel a kormány sohasem tataroztatta, teljesen elhagyatott állapotba jutott; a kolostor, mivel katonai czélra alkalmatlannak bizonyúlt, bérházzá lett s ekkor már a pusztúlás képét mutatta; a gymnasium épülete is teljesen el volt hanya­golva, s az összes iskolai szerek is újításra vártak. A kormány, mióta a cistercitákat lakásukból kitudta, sem a templom, sem a kolos­tor, sem a gymnasium épületére egy krajczárt sem költött, a szer­tárak gyarapítására is négy éven át (1787/8—1790/1.) összesen 26 frt. 52 krt s könyvekre 40 frt. körül utalványozott s térképet, főleg a német birodalomra vonatkozót, nyolcz újat szereztetett.2) A jezsui­ták könyvtárának nagyobb és értékesebb részét a helytartótanács mindjárt 1773. után felvitette Budára, a mi részt a cistereitáknak átadatott, többnyire a társaság szervezetére vonatkozót,3) azt ők, mikor egri konventjök megalakult (1770.) a Pásztón megszűnt konventnek Egerbe hozott könyveihez csatolták és a szükséghez meg tehetségük­höz képest gyarapították. 1787 után a több ízben felkért kimutatás alapján nagyobbára ez is Budára került, a maradék rész pedig, midőn a konvent épülete előbb kaszárnya s utóbb bérház volt, teljesen elkal­lódott; mindössze a szorosan vett iskolai könyvek maradtak meg, me­lyeket a gymnasium épületében tartottak. Schuman többször felírt a helytartótanácshoz a könyvek és iskolai szerek gyarapításának iigyé­') Az igazgató jelentése Kassára. Consign. Bpist. Offie. 2) Consign. Epist. Offie. 8) Etiam Bibliotheca quaedam erat, in qua libri potissimum orant Societatis insti­tution concerneutes, quibus Patres Soeietalis tertiae Probationis utebantur. — Documenta literis consignata. ... Az egri cist. konvent levéltárában. 4

Next

/
Thumbnails
Contents