Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894
Tartalomjegyzék
33 tákat nem lehetett csak úgy előrántani, mivelhogy a kormány a török kipusztulása után kinevezett apátokat nem igen támogatta, hogy apátságuk javait a bitorlóktól visszanyerhessék. Csak rájok ruházta a czímet, a birtokot szerezzék vissza magok, a hogy tudják. Többen annyit sem tudtak visszaszerezni, a mennyi adóra — az apátsági javakat e, vagy amaz úton mindig adóztatták — és a magok meg szerzeteseik tisztességes ellátására elég lett volna, s igy, mint a pilis-pásztói apátságnál mindjárt meglátjuk, függetlenségöket elvesztették. Tehát a kormánynak, mivel sem a piaristákra, sem a püspökre nem számíthatott, az állt előtte, hogy a morvaországi wellehrádi cistercita apáttal kezdjen alkudozást, a ki akkor a pilis-pásztói apátságot is bírta. A pilisi apátság Buda elfoglalása után elpusztúlt és romjaiból többé fel sem emelkedett. Czímét és csekély maradék-birtokát 1546-tól püspökök, vagy kananokok nyerték el. Utoljára (1697—1712) csik- szentgyörgyi Illyés András pozsonyi kanonokok s erdélyi püspök bírta. Ritka erélyű főpásztori tevékenysége szálka volt az erdélyi protestánsok szemében, elűzték hát páspöki székéről. Le is mondott püspökségéről s azontúl pozsonyi kanonoki székének s pilisi apátságának jövedelméből élt. Azt óhajtotta, hogy apátságának csekély birtoka hadd szálljon vissza a cistercitákra, kikhez jog szerint tartozik. Sokat fáradozott ebben. Óhajtása halála után tizenöt napra teljesült. III. Károly 1712. október 5-én kelt királyi rendeletével a pilisi apátság czímét és birtokát Nezorin Flórián wellehrádi apátnak adományozta.*) Szinte ilyenformán került Pásztó is a wellehrádi apátsághoz 1648. aug. 20-án. Mikor a török, Hatvan elfoglalása után, az előre el nem menekült pásztói cistercitákat felkonczolta, kolostorukat pedig felégette, a pásztói apátság is a többi egyházi birtokok sorsára jutott; birtokaiba a török után a szomszéd nemes családok ültek be, czímét pedig az el nem idegeníteti csekélyke birtokrészszel együtt világi papok nyerték meg. I. Lipót 1690-ben Zsolnay András nagyzellői plébánosnak oly kikötéssel adományozta, hogy Pásztón lakjék s törekedjék ott és a vidéken az igaz hit előmozdítására; hogy pedig annál hathatósabban törekedhessék erre, lásson utána, hogy apátsága javait visszaszerezze. Utána látott, de nem nagy sikerrel; sokkal zavarosabbak voltak még az idők, mintsem egyes ember egy könnyen igazához jutott volna. A hit ápolását azonban, melynek kötelességét az apátság czímével magára vette, nem felejtette szem elől; de erre társak is kellettek. Lipóthoz fordúlt tehát, hogy apátságának az akkor legjobban virágzó wellehrádi apátsághoz kapcsolását kieszközölje s ez úton onnét szerzeteseket kaphasson. 1698. augusztus 20-án kelt Lipótnak az a rendelete, mely szerint a pásztói apátság Zsolnay András halála !) A cist. rend névtára. 1880. 3
