Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894

Tartalomjegyzék

223 viseleti jegyök „kevésbbé szabályszerű“, javító vizsgálatra nem bocsáttatnak. 10. Azon tanúló, ki a vizsgálatokat betegség vagy egyéb fontos ok miatt le nem tehette, vagy kénytelen volt megszakítani, a tanári testülethez folyamodhatik a jövő tanév kezdete előtt (aug. 30. 31.) tartandó pótló vizsgálati engedélyért. A betegség igazolására hatósági vagy hatóságilag megerősített orvosi bizonyítványt kell mellékelni. ■A pótló vizsgálat csak teljes vizsgálat lehet, de érte semmi díjat sem kell fizetni. 11. A nem-kat h olikus vallású tanúlók, ha saját lelkészök- től hit- és erkölcstani oktatásukról nyert érdemjegyöket az igazgató­ságnál szabályos időben, ú. m. deczember 15-ig, márczius 15-ig és június 15-ig be nem szolgáltatják, a nm. vall. és közokt. kir. minis- teriumnak 1881. november 19-én 29.953. sz. a. k. intézvénye értelmé­ben, ha e mulasztásuk évközben történik, az intézetből kilépettekül tekintetnek, ha pedig az év végén, felsőbb osztályra nem mehetnek. 12. A magán tanú lók jelentkezésének napjai ugyanazok, mint a nyilvános tanúlókéi. Figyelmökbe ajánltatik ezenkívül, hogy az ő vizsgálatjok nem a nyilv. tanúlókéval egyidejűleg, hanem az érett­ségi szóbeli vizsgálatok napjain s rendkívüli esetben szept. hó elején tartatik, mely utóbbi esetre jó idején szükség, a rendes időről történtelmaradásukigazolásával, engedélyért a tanker, kir. főigazgatósághoz folyamodniok. Magokra a vizsgálatokra a nem kath. vallásúaknak az illető hitoktató lelkész vallástani bizonyitványával, s valamennyiöknek a javított (nem letisz­tázott) írásbeli és rajzdolgozatok füzeteivel ellátva kell megjelenniük. Mivel végül az érettségi vizsgálatok ideje évenkint változó, a magán- vizsgálatok napjai iránt az illetők legkésőbb május közepéig tegyenek kérdést az igazgatóságnál. Kelt az e^ri kath. fögymnasiumban, 1895, június 29-én. €tz igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents