Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1894

Tartalomjegyzék

110 az egész nagygymüasium igazgatójává. Hanem az utasítás második pontja, mely a két intézetnek már ez évben tökéletes egybeolvasztá­sát kívánta, alig lett volna teljesíthető. „A belső egyesítést illetőleg — folytatja az utasítás — szükséges, hogy a tanárok közt a felső és az alsó gymnasium ágazataira nézve semmiféle rangkülönbség ne legyen; azért a teljes egyetértés s az intézet közös czéljaira irányzott közremunkálás előmozdítása végett a felső gymnasium tanárai az alsó gymnasiumban és viszont tartoznak foglalkozni, s e végre, a mennyi­ben a már igen előre haladt ez évi tanításnak tetemes megzavarása nélkül lehetséges, a tantárgyak felosztása czélszerüen módosítandó.“ Az utasítás vétele után másnap, május 5-én, a két intézet taná­rai, számra tizennégyen, Bezegh András ideiglenes igazgató elnöklete alatt közös tanácskozásra egybegyülvén, a két intézetnek „Egri nagy- gymnasium“ nevezet alatt egy intézetté olvadását tényleg befejezett­nek nyilvánították, közösen új tanácskozási jegyzőt választottak s az intézet hivatalos pecsétjéül a cistercita rend gymnasiumának haszná­latban levő pecsétjét fogadták el; május 6-án a lyceum nagytermében, a tanúló ifjúság és városi közönség jelenlétében a két intézet egyesí­tését, ünnepélyesen kihirdették s 7-én minden további változás nélkül folytatták az előadást.2) Az ideiglenes igazgatás egységének kérdése, az előleges megál­lapodások szerint, el volt intézve, az utasítás többi pontjai pedig, a másodikat kivéve, nem érintették az intézet belső életét s teljesítésök, a végleges szerződés megkötésénél, az érsek a főkáptalan és a zirczi apát gondja volt; de azt, hogy az intézet még a folyó iskolai évben közérvényű bizonyítványt adhasson ki s az érettségi vizsgálatot is megkezdhesse, a minister fókép a második pontbeli feltétel teljesíté­sétől tette függővé. Most hát az az egy kérdés volt még hátra, vájjon ragaszkodik-e a miniszter ahhoz a feltételhez, hogy a tanárok eddigi munkakörének új beosztásával az intézet belső élete most, mikor az iskolai évből alig három hónap volt még hátra, érzékenyen megzavar- tassék. A tanári testület mindjárt az első közös tanácskozásban kimon­dotta, hogy a tárgyak új beosztása a tanítás eredményének koczkáz- tatása nélkül mos már meg sem kisérthető, s utasítására az ideiglenes igazgató felkérte a pestkerületi felügyelőt, hogy „az intézet nyilvá­nosságának elismerését és szokásos közzétételét az utasítás második pontjára való tekintet nélkül eszközölje ki, mert a tizennégy tagból álló tanári kar, a legőszintébb jóindúlattúl és ügyszeretettől lelke­sítve, így is oly egy testté kapcsolkozott össze, melyet minden mun­kálkodásában a legszebb egyetértés s egyazon czél felé tartó buzgó­’) Hivatalos iratok. 1851/2. 2) 1851/2. Jegyzőkönyvek.

Next

/
Thumbnails
Contents