Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1893
Tartalomjegyzék
7 patriotizmusa, mely egekig magasztaltat vele sok, csakis kísérletezés számába mehető honi törekvést; igy korának ízlése, melynek iskolájában növekedve leginkább a klasszikái formák iránt birt kellő érzékkel, mig az eredeti magyaros formákat s ezek apostolait nem képes egész jelentőségűkben méltányolni; ide sorolandó az ideáljától: Kazin- czitól örökölt „pia fraus,“ mely szerint mig ez utóbbi mint készséges kiadó költőtársai verseibe belecsempészgette saját „szépen selypítő" neologizmusait, addig Toldy, a hü tanítvány, már egész versszakokat kiliagyogat, sőt nem átall helyökbe egész újakat is költeni az általa eszközölt kiadásokban . . . Maradt tehát elég tenni való a nagy Toldy után is, részint az ő hagyományainak át meg átigazitása s pótolgatása, mint más részt fölhasználása s alkalmazása irányában. Mind sűrűbben tünedeznek aztán elő egyes műmagyarázatok, költők kiadásai s életrajzai, mono- grafiaszerű tanulmányok, adatbuvárolások s esztétikai méltatások, miglen eljutunk beöthy Zsolthoz, irodalomtörténészetünk újabb kimagasló oszlopához. lm újra egy terebélyes fa, melynek árnyába szívesen pihen le boldog-boldogtalan, s kéjelmesen tépdesi dús lombjait — koszorúnak önnön homlokára. Azonban az aggodalmak, melyeket a beöthy eredményeire vetett első pillanat is képes támasztani irodalmunk történészeiének ügye iránt, nem engedhetik, hogy nyugodtan pihenjünk meg e lombsátorban. Hogy kiki Ítéljen, iziben mutatok valamit. Történetről van szó, és pedig azon korszakokról, melyekre az oszlik. — E korszakok a következők: Pogány kor; Keresztény középkor; Protestáns kor; Katolikus visszahatás kora; stb. stb. Vajon mit gondol, aki ezt olvassa s hallja, micsoda történetről van szó? Nemde azt véli, és pedig jogosan, hogy egyház — vagy vallástörténetről? Koránt sem! nem másról, mint a magyar irodalom történet korszakairól szól az ének, amint őket Beöthy megjelöli s nevezi ! Kérdem már most a legegyszerűbb laikust is, nem ütközik-e meg e korszakok elnevezésein ? És nem nézi-e gyanús szemmel Beöthyt, hogy ily merőben más malomban őrölő eszmekörből veszi még neveit is a magyar irodalom korszakainak? . . . Pedig lám, magoknak a korszakoknak kijelölése, eltekintve az elnevezéstől, elég szépen sikerült Beöthynek; ép ezért követői nem is tudják magukat emanczipálni alólok, s némi lényegtelen módosításokkal mesterük nyomdokait tapossák. Hol rejlik már most a hiba? Bizonyára abban, hogy Beöthyék helytelenül ismerik föl az irodalomnak mozgató s fejlesztő rugóit a vallási eszmékben. Mert az mégis
