Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1893
Tartalomjegyzék
53 Jókainak nemzeti küzdelmeink legválságosabb korszakában nagy része van. Bár kitért a kor forrongó küzdelmei elől, de annál nagyobb részt vett a szellemnek azon harczában, mely az elnyomott nemzetet felemelendő vala. Oda állott a nemzet megásott sírja fölé *és szólott a halálra szánt nemzethez a nemtő hangjain. A sír mellől elszakította a nemzetnek lenyügzött szívét s képzeletét, s a hit és remény szárnyaira kapva fel, mesés világokba ragadta ki, hogy bennük s általok a jövendő valósúlás fentartó reményét szemléltesse. Mondott dajka-mesét, nem olyat, mely elaltat, hanem, melytől ébren maradt a képzelet. Géniusza ott ragyogott a nemzet sírhantia felett. A nemzet sírját nem hagyta sötétben. A szellem szövétnek-fák- lyáját gyújtotta meg fölötte és a dicsőség sngárait árasztá reá. Lehetett-e nagyobb jótétemény a szellemekre ? Hol kereshetett vigaszt a magyar? „Daloljatok, daloljatok!“, hangzott a szó; de a dal mi kínos lehetett ?! És ő hangoztatta szavát, a hit és remény szavait, a mikor csak fájdalom lehetett elborongani a múltak emlékein, melyek Jósika müveiből szólották hozzánk — hisz’ Vörösmarty nemzeti dicsősége más czélt, tartott maga előtt —; mikor egy Eötvösnek az egész emberiséget átölelő szelleme csak a hiába való küzdés lesújtó érzetét kelthette fel; mikor egy Keménynek a szív legtitkosabk rejtekeiben való kutatása csak borzongást idézhetett elő a sajgó keblekben: hiszen eleven volt még a kimondhatlan fájdalmak érzése. Irt, enyhet adni a vérző szívekre: áldás mindenkor. Mennyivel inkább, midőn kétségbe ejtő lemondás vesz rajtok erőt?! ... S mint az orvos, ki jóakaró szándékában, csak arczán csillogtatja át a fájdalom rokon-érzését, de szavaiból mosoly, derű szól a szenvedőhöz, igazi jótevője a betegnek: ki gondolhatna nagyobb jótéteményt annál, mint mikor egy, szellemében kényszerű halállal vívódó nemzet-testhez a szó varázs-hangjain fordúl a költő teremtő s fenntartó Géniusza : kelj föl és járj ?! És Jókai Géniusza ezt tette .... Szívéből szólt nemzete leikéhez; feltárta előtte a szép jövendő remélhető világát; megaranyozta teremtő képzelete ezer színű sugaraival a nevetlen sírhantokat ; biztatón feledtetett szenvedéseket, hogy kitartásra edz- zen: messzeeső czélokat mutogatott, hogy az előre törekvésben ne lankadjunk .... És mily derűit, mily zavartalan a világ, melybe el tudott ringatni ?! n 0 dajka-módra ringatta el e nemzetet. E nemzet az lett, a minek ő is akarta: erőben teljes férfiú. 0, a költő, dajka-munkájabau meghajlott. És a férfiú nemzet hálájával veszi körül istápolóját; azon
