Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
7 Sándor Regéit és Kisfaludy Károly Auróráit s évközben együtt olvasgatta fiatal barátjával. Ez úton kezdett Szvorényi megismerkedni a magyar szépirodalommal; azért mindenkor hálával emlékezett Mentorbarátjáról, kinek szívessége avatta fel a szépirodalom s ez által a magyar nyelv kedvelőjévé. Az Aurórán felbuzdulva szét kezdett immár tekintgetni a magyar irodalom terén s a hol magyar írónak művét megsejtette, oda egész leikével vonzódott; keresztatyjától kapott pénzecskéit is uagyobbára mind e célra fordította s így szerezte meg az Auróra új évfolyamai mellett mindjárt megindulásuk után a Kritikai Lapokat is. E körülmény az iskolai munkát némi tekintetben hátráltatta, mert az első humán osztályban negyedik, a másodikban pedig hetedik helyre került az eminensek között; másrészt azonban felébresztette a lelkében szunnyadó írói hajlandóságot és szárnypróbálgatásra ösztönözte. Az éveukint többször kínálkozó újesztendei, születés- vagy névnapi alkalmakra az eddigi prózai és latin nyelvű levelek helyett verses magyar köszöntőket küldözgetett Sátára édes atyjának s mostoha anyjának, kit nagyon megszeretett, valamint keresztatyjának is, sőt, bár félve még, románcok s egyéb aprós elbeszélések írásában is tett próbát, melyeket nagy titokban csupán barátjának mert megmutatni. S ez örömmel látta fejleni pajtása tehetségét, de nem késett figyelmeztetni, hogy versei még nagyon nehézkesen gördülnek. így ért gymnasiumi pályájának végére azon szándékkal, hogy szüleinek válláról leveszi a nehéz áldozatokba kerülő felsőbb iskoláztatás terhét, s hogy majdan, áldott lelkű keresztatyjának példájára, élete munkás napjait valamelyik palóc faluban, talán épen szerette szülő-falujában, híveinek és szüleinek gondozása és az irodalom ápol- gatása közt osztja meg. Azért hazulról magával hozott hajlamát követve 1833. augusztusában az egri érseki megye növendékei közé vétette fel magát. Philosophiai tanulmányai mellett növekvő szeretettel folytatta a magyar irodalom búvárlását és szabad óráiban egyre fokozódó hévvel űzte a verselgetést is. Egy-két beavatott társa buzdította, hogy próbáljon szerencsét verseivel a szépirodalmi lapok szerkesztőinél; de ő, megemlékezvén Sipekinek intelméről s a szerkesztői üzeneteknek sokszor gúnyos megjegyzéseitől is félvén, egyelőre csupán asztalfiókja számára költögetett. Csak 1835-ben mert néhány kisebb lírai és elbeszélő költeménynyel a Regélő társlapjának, a Honművésznek, ajtaján bekopogtatni. A szerkesztő üzenete bátorító volt, s rövideden következett a zsengéknek megjelenése „Romvay“ álnév alatt. „Szinte megrémültem, így szólt, mikor nyomtatásban megláttam, olyan egészen másoknak láttam őket; attól féltem, hogy mindenki rám ismer gyarlóságukról.'* Azonban megkezdett útján tovább haladt s most már nem félt, hogy társai kicsúfolják kudarca miatt, sőt a maga sikerein felbuzdúlva,
