Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
41 Csakugyan sötét elfogultság, szánandó vakság kell ahhoz, hogy ne lássa he valaki ezen isteni intézménynek, a pápaságnak áldást osztó voltát úgy a múltban, mint a jelenben. Hisz a nap világa nem oly szembeötlő az ég boltozatján, mint a milyen ragyogók ennek bizonyítékai a történelem lapjain. Már csak az is világos jele tiszteletreméltó szentségének és isteni eredetének, hogy ez az anyagi tekintetben számba sem vehető, fegyvertelen, védtelen hatalom két ezredéven át gyakran a legmordabb népek, a legellenségesebb indulaté fejedelmek győzhetetlen fegyverei által környezve, a fogság, üldözés és a gyötrelmek minden nemének kitéve, azonban az apostolok örökéből soha egy jótát sem engedve, nemcsak el nem veszett, hanem mint a szentírás ifjai az égő kemencében, sértetlenül megállt ellenei közepeit. — „Szinte kedve jön a vándornak a Vatikán szilárd falaiból kémlelni ki a talányt: miképen tarthatá fel magát ily kis állam évezredeken át, leginkább öreg, gyönge, választott fejedelmek alatt, csekély anyagi erővel, annyi vihar s oly ellenekkel szemben?“ (Hoványi). — S valóban a múló időnek kíméletlen szülötte, az enyészet, hány szilárd trónt, hány ragyogó koronát döntött alá a porba, s a hatalmas kormánypálczát hány uralkodónak kezéből csavarta ki s törte darabokra, míg a kis mustár mag, a pápaság, oly óriás fává fejlődött, hogy nemcsak büszkén dacolt immár kétezred év viharaival, hanem a lombja alá menekült nemzeteknek mindenkoron üdvöt, üdülést és ótalmat adhatott. Ugyancsak Rómát, e bűneinek fertőjében elmerült Babilont nem ő támasztotta-e újabb és szebb életre ? Nem ő neki köszönhetjük-e, hogy e rég letűnt nemzetnek, e szellemi óriásnak műkincsei fennmaradtak a bámuló utókor számára? Nem ő mentette-e meg a római szellemnek utolérhetetlen termékeit, hogy majdan megindítsák a szép renaissance kort, a mely a művészeteket és tudományosságot a jelenlegi magaslatra és fényre emelte? Nem ő tartotta-e fönn az elhúnyt nemzetnek legdrágább ereklyéjét, az utódokra nézve talán legértékesebb örökségét s a tudományok nélkülözhetetlen eszközét, a latin nyelvet? Egyszóval elmondhatjuk Bianchival: „tagadhatatlan, hogy a kereszténység a római birodalom összes polgári, politikai és társadalmi állapotát teljesen megjavította.“1) Vagy tekintsük a népvándorlás korának barbár népeit, a kik mint vészterhes felhő vonultak át a polgáriasúlt államok területein, mindenütt siralmat, jajveszékelést, kormos üszköket, a gyermekeikkel egy vértócsában fetrengő anyáknak és apáknak szánandó tetemeit hagyván maguk után emlékül! Vájjon, nem ő tisztította-e meg a ') Bianchi, 111. c. 3.
