Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1890
Tartalomjegyzék
4 Módom nem lévén hozzá, sem szerencsém, hogy új adattal gazdagítsam élete viszonyait, csak röviden emlékezem róluk, forrásaim után. Faludi F. 1704. ápr. 1. született, nemes családból, Német-Ujvártt, Vasvm. Szülői gondos neveltetése mellett végezte iskoláit a rhetorikáig Pozsonyban; 16 éves korában, 1726-ban, a jezsuita rendbe lépett. Két próba-évét Bécsben töltötte; a próba-évek letölte után pedig Grácba küldték, s itt három évig a bölcsészetet tanulta. Ezután Pozsonyban s Pécsett négy évig a humaniorákat tanította; majd egy évig Bécsben a számtant tanítja, s rá négy évig hallgatta a theologiát. Mig nem 1734-ben pappá szentelik. Pappá szenteltetvén, egy évi budai hitszónokoskodása s egy évi, utolsó, beszterczebányai próba-éve után, ismét a tanítás terén működik huzamosabban, 1736—41-ig Bécs-, Grác- és Lincben, java részt erkölcs- és bölcsészettannal foglalkozván. 1741. forduló pont életében: Rómába jut gyóntatónak; szabad idejében nemzete elhagyott nyelvét ápolgatja; irodalmilag kezd működni. A munkakedv csak fokozódott benne hazájába visszakerülte után, minél jobban látta elliagyatottságát nyelvének, nemzetének pedig elmaradottságát. Nagy-Szombatban (1746-tól) mint tanár, Bécsben a Theresianumban aligazgató, N.-Szomb. nyomdaigazgató (1748—51), Kőszegen a ház és kollégium feje s igazgatója (1751 — 51., 54 -57.), a pécsi ház elöljárója (1757—59), állandóan 1 773-ig pozsonyi könyvtáros, a rendje eltörlése után 1779. dec. 18-ig rohonci szomorú magányában, soha sem felejtkezett meg nemzete- s nyelvéről. ■ Mindig dolgozott: munka közt érte a halál, vérhányás következtében, a „szelíd“ férfiút, kinek szive a legnemesebb eszmékért dobogott mindvégig. „Külsejére nézve, Bacsányi szerint, Faludi közép termetű, tellyes képű, vaskos ember volt és kevéssé kopasz (140. 1. Bacsányi: F. Élete.) ,,.... „Erkölcsi minéműségére nézve mind a’ tanításban, mind a’ szerzetbéli egyéb hivatalok’ viselésében, különös jó módgya ’s alkalmassága volt ...........Tanításában sem önnönmagának, sem hallgatóinak nem okozott unalmat. Az alattvalókat, mint bölts és mértékletes Elöljáró, úgy tudta vezetni, ’s törvényes kötelességeik bétöltésére olly szépen igazgatni, hogy velek keményen bánni nem lehetett oka sem szüksége. Egész életében nagy volt benne a felebaráti szeretet. Emberséges ember, jámbor ’s minden tettetés nélkül igaz, jó keresztény . . . volt. A’ mások’ jó hírét-nevét kissebbítő rossz nyelvű személyek tsevegését különösen útálta, s kerülte; elannyira, hogy még tsak múlatni sem akart ott, a’ hol valamelly afféle rágalmazó beszédeket hallott; ha pedig onnan el nem távozhatott, kedvetlenségének világos
