Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1890

Tartalomjegyzék

22

pompával a madame! A tükörrel mint valámelly idegen istennel kezdi tanácsát egészségéről, szépségéről: tudniillik liízott-e, apadott-e ez éjjel ? Gyűl-e vagy oszlik orczáján a piros ? Tisztán maradtak-e szemei? Inog-e valamellyik fogacskája? Azután simítja homlokát, tépi szemöldökit, lefelé orrát, hátra szoktatja füleit. E meglévőn, lassan- lassan kigombolítja sok piros csigákra kínzott hajait, ad n um erűm: hol eresztett, hol pediglen picin gömbölyű fürtökre osztja. Gyengén megjárván fősükkel, izibe reá másod magával mind a két kézzel hozzá fog a hajporozáshoz; ezt meg addig üzi-győzi, a mig az egész szoba teli telik ködével; nem mutatnak a tükrök, s maga csaknem megfulad belé. Aztán egyet pihenik a párnás széken (canape), mert más izzasztó gond vagyon előtte, tudniillik a búb!“

„Vajki nehéz munka a búbot okosan feltenni! mert ez a kikötött címere a szépségnek: evvel mutatja eszét, s módi finom ízit a dáma: ha vall, evvel vall böcsületet az assambleában; azért ha ki jobban reá talált, kész mindenkor kivájni mind a két szemét asszonypajtásának, kire-mire nézve nem hirtelenkedik válogatásában. Tízszer is megjárja szemeivel, valamennyi búbok vágynak az egész szobában; a hol megszállott kedve, azt gyorsan tükör elibi viszi, alája bukik, meg leteszi, meg felveszi, elvégre ugyancsak foglaló tőcskékkel fejére szegezi. Csak az, hogy a karimája és külső lefolyó csipkézeti iránt még nem tud magával megbékélni; mert némellyek hőrizontaliter laposan, némellyek verticaliter tornyosán, mások ad me diós gr ad us eleva ti on is ki feljebb, ki alább szereti mereveníteni. Ezen is által vervén magát, a legutolsó csínját veszi elő a cifrának. Teli hinti az asztalt a fekete musch formákkal. Itt megint derekasan haboz elméje a külöub-különbféle sok inventio és capriccio miatt. Nem tudja eltökéleni magában: mennyit s mekkorákat válasz- szón a százból ? a jobbik vagy a bal szemére ragaszsza-e a holdacs- kát ? Alája-e, vagy felibe a csillagot ? Hol ültesse a pofájára a kis tafotákat a fiastyúk vagy göncölszekere módjára. Nevetné hát illegett örömest a leányzó, ha el nem árúlná a tükör. — Mennek azonban az órák és déli magasságán érkezik a nap; észre vévén azért magát az asszony, gyorsalkodik a pipeskedésben: abroncsokba ugrik, övedzik, kendőzik, tandem belé búvik egynéhány vég matériába s maga magának a tükör felé két-három térdhajtással kedveskedvén, szörnyű méltósággal mendegel az ebédlőházba. Hírét vévén a szakács, küldi egymás után a fogásokat. — Az asszonyom a kis késsel itt is amott is piszkálván, egyszersmind elízetlenedik, s hallgat mint a bárány. Ha kérdik, mi lelte? Ez a válasza: Lám, megmondani, hogy a tyúkfiak igen kövérek lésznek, és a galambfiak igen ösz- tövérek; emez édesebb lehetne, ez pedig türhetetlenképen sós. Meg kell engedni, hogy a jó isten szép eledelekkel kedveskedett az em-