Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1890
Tartalomjegyzék
145 vizsgálatok napjain, s rendkívüli esetben szept. hó elején tartatik, mely utóbbi esetre is jó idején szükség, a rendes időről történt elmaradásuk igazolásával, jelentkezniük, illetőleg, engedélyért a tanker, főigazgatósághoz folyamodniok. Magokra a vizsgálatokra az illető hitoktató lelkész vallástani bizonyítványával, s a javított (nem letisztázott) Írásbeli és rajzdolgozatok füzeteivel ellátva kell megjelenniük. Mivel végül az éretts. vizsgálatok ideje' évenkint változó, a magánvizsgálatok napjai iránt az illetők legkésőbb május közepén fognak kérdést tenni az igazgatóságnál. 10. Az intézeti ügymenet megakasztásával járó azon mulasztásokra nézve, melyek szerint a nem-katholikus vallású tanulók a saját lelkészüktől hit- és erkölcstani oktatásukról nyert érdemjegyeket az igazgatóságnál szabályos időben, u. m. decemb. 15-ig, virágvásárnál» előtt egy héttel és junius 15-ig be nem szolgáltatják: a nm. vall. és közokt. kir. minisztériumnak még 1881. novemb. 19-én 29953. sz. a k. intézvénye értelmében az ily mulasztóknak újból tud- tokra adatik, miként ha e mulasztásuk évközben történik, az intézetből kilépettekül tekintetnek, és ha az év végén, — a felsőbb osztályra nem bocsáttatnak. 11. Az 1890. évi XXX. törv.-cikk rendelkezésének megfelelően, a gymnásium négy (V—VIII.) felső osztályába járó azon tanulók, kik a görög nyelv és irodalom tanulásától visszalépnek, s ha alsóbb osztályaikon a latinban gyöngék voltak, kívánatos is, hogy visszalépjenek — a görög nyelv helyett következő kötelezett tantárgyakból nyernek rendes oktatást: a) a magyar irodalomból, bővebb tárgyalással, kapcsolatban a görög remekírók müveinek ismertetésével magyar fordításban, melyekhez még a görög irodalom- és művelődéstörténet alapvonalai is járulnak; — b) a mértani és szabadkézi rajznak a felsőbb osztályokban is kötelezett gyakorlása- s tovább fejtéséből. A görög nyelvet s irodalmat pótló ezen tanfolyam e szerint k é t külön tanulmányt ölel fel, melyekből az ezeket választó tanulók rendes osztály vizsgálatot tesznek, az a) alatt említett tanulmány- csoport pedig az érettségivizsgálat szóbeli részének is tárgya lesz. Kiváló figyelmet érdemel az idézett 1890. t. ez. 5. §-sa, mely szerint „azon gymnásiumi tanulók, kik a görög nyelv és irodalom helyett az a) és b) alatt fentebb elősorolt tantárgyakból nyertek rendes oktatást, ha az érettségi vizsgálatot letették is, a tudomány- egyetemre s a hazai s külföldi főiskolák hittudományi karára, vagy azok nyelvészeti, bölcsészeti és történelmi szakosztályaira, s a tanárképző-intézetek ugyanezen szakosztályára, csak ha utólag a görög nyelv- és irodalomból pótló érettségi vizsgálatot állanak ki, lesznek felvehetők. 19