Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888

Tartalomjegyzék

166

álszeméremből, alku nélkül meghajolnak. Ezért juthatnak időnkint forgalomba a kevésbbé. értelmesek körében is egyes vezérszók s jelszavak, melyek a társaságban föltétien tekintetett parancsolnak. „Logikai összefüggés, lélektani jelenség, rendszeres eljárás, elvi szempontok, a magasabb ismeretek niveauja, a felfogás s az ér zések közvetlensége — és még egy sereg más járványos szólások, melyek mint a társas műveltség fogadott gyermekei, napi renden vannak nem ritkán olyanok ajkán is, kik a lélektanhoz, logikához, rendszerhez vajmi édes-keveset értenek. . .

IV. Sok egyéb féléit mutathatnék még fel az oly szóknak és szólásoknak, melyek mint a gyönge, vagy léha értelem termékei, a gondolkodó fej előtt meg nem állhatnak. Mily aluszékony, mozdulni restelő agy kell pl. ahhoz, ha valakinek: „magas ajkakról hangzik el valami szó; ha mérvadó helyről jön a felmerült hír; ha izmos erő küzd az uralomra jutott elvek ellen“; a kinek továbbá „ritka szépen folyt le s ritka jó hatást gyakorolt az ünnepély, melynél legszűkebb otthon ában lepték meg a kimagasló polgári erények férfiát, a nagyszabású lángészt stb.“ De mi nem az éber, a józan ész ellen elkövetett ilyetén árulásról, hanem arról a nyelvről beszélünk, melynek a lelkiismeret s a jellem szab törvényt, s melynek aesthetikája a keresztény erkölcstan szakaszai között olvasható. A valót, igazat nem kifejező, de elhomályosító, vagy hazug szilibe öltöztető nyelvről van a szó, mely csak felsőfokú jelzéseket: határtalan tiszteletet, végtelen örömet, legbensőbb érzést, legmélyebb részvétet stb. ismer; vagy a szinlett kegyelet, hízelgés, csa- podárság hamis frázisaival tetszeleg különbség nélkül és gyakran olyanoknak, kiket soha sem látott, sőt a kiket talán soha sem is kívánt, vagy kivárnia látni: „van szerencsém; végtelenül

örültem a szerencsének, igen tisztelt stb. társaságának“, melyekről a szív, a lélek komoly tudomást csak ritkán, vagy épen soha sem vesz.

Egyik olcsó követelménye továbbá az álmüveltség hiúságának: bizonyos előkelőséget találni abban, hogy társalgásunk nyelvét idegen szók habarékával tarkítsuk. így: hallani s látni az ugymon- dott disz tin gvált körökben — kell, nem kell — untalan egy-egy á p r o p o s-t; s nincs szűke a szónak egy-egy b 1 a s i r t, b o r n i r t, banális fiatal emberről, férfiúról, s a vaskalapos filíszterségről. Elhangzik közben a sok superbe, magnifique a napi sportól s esetekről, szellőztetések a haute voléeről, a legújabb humbugról stb. — természetesen mind ékes magyarsággal s ujdon frázisokkal körülöntve. . . S bizony nem esik messze e társas hömmböggtől ama másik, az idézetszédelgés sem, melynélfogva annál ragyogóbb mestermúnek tartjuk előadásunkat, minél sűrűbben fércelhettük