Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888

Tartalomjegyzék

minélinkább áthatja a tartalom a formát s mintegy egészen ebbe öltözik át; minélinkább megeleveníti s a legkisebb elemekig bevilágítja ezt: annál tökéletesebb, annal messzebb esik a frázistól a szólás. Csakhogy ez erőbe kerül; míg a frázis fölmenti a felületes embert a gondolkodástól. Mert mindig könnyebb biz’ a megtalálni a szót a frázishoz, mint a gondolat átlátszó, hű kifejezéséhöz, — kivált hogy nem is törődünk vele, ha még oly hamis következtetésekre csábítanak is azok másokat s vezetnek magunkat.

Vannak azonban, kik még felróhatóbb végből fogdossák a frázist, — abból, hogy eltakarják vele gondolataikat. S ide sorakoznak rendszerint a hiú dícsvágyók s hatásvadászok is, kik többnyire mesterek abban, hogy körmönfont ékes szavaikkal semmit se mondjanak. Hiába csapjuk szemük közé az igazat; a siker nekik az igazság! . . S ebben nincsen is fogyatkozásuk; a tartalmatlan, de szép, bátor szavak nem csak az egyeseknek, hanem gyakran egész társaságnak szemeit is el tudják kápráztatni. Az élő-szó pedig még áttetszőbb, tehát megbiz- hatlanabb hüvelye a frázisnak, mint az írott beszéd, melynek sorai közt inkább megvonulhat. S azért az élő-szóban, a kebelnek ezen titokzatos rezonanciájában, állandón és észrevétlenül alig is sikerülhetne a kétnyelvűség. Hamar és könnyen kiérzenék: mi ered a szívből s mi csak az ajkakról; mennyi való a beszélőnek saját szelleméből, s mennyi a hitvány porból, mit a társaságnak szemébe szór, — ha nem volnának abban elvakult, vagy talán igen is éleslátó udvaroncok, kik szemükbe port szórni engednek.

Még a lee áldatlanabb osztályát teszik a frázisoknak azon állandó szólások, melyek talán egykor valami jelentékenyebb eset alkalmából s jeles emberek által mondva, vagy a nép ajkán közmondásképen forogva lettek ismeretesekké. Jobbadán elmeéllel ejtett, szellemes emlékmondatok, ítéletek, megjegyzések ezek, melyek elejénte belső értéküknél fogva kedveltek lehettek; de időjártával, mint az ok vagy helyzet, melyből kelletkeztek, magok is mindinkább felejtve, élüket, sőt néha jelentményüket vesztették. Sokat használták, — hát elhasználva színehagyott, elerőtlenedett szólásokká váltak. De a sokbeszé- dűek, — kiknek ajkai megszokták és épen oly jól tudják s átgondolják frázisaikat is, mint a ,Miatyánkot,‘ — előrántják azokat oly esetekre is, melyekre talán ép az ellenkező illik. A kifogyhatatlan beszédű Sancho Pansára emlékeztetnek ezek, kivel sehogy sem bírja megértetni gazdája: mennyire nem illenek mondásai az esetekre, melyekre idézte azokat.

De az ily szólások, ha nem helyén alkalmazva meg nem felelnek is, többnyire mégis mondanak valamit. Jóval számosabbak az üresek, a semmit vagy csak olyat mondók, mi mindenki előtt ismeretes, teljesen fölösleges, magától érthető. Olykor, mint a kopott garason,