Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
161 főleg az ember Istentől vett származásának pecsétjét. Ha eredetének ezen méltóságát leöltve máskép járó s máskép ütő órává, hazug géppé sülyedni nem akar: eme pecsétjét nem elferdítve, avagy megfordítva, s nem is töredékben, hanem a maga teljes épségében kell megőriznie. A nyelv, a maga rendeltetése szerint, valóban, csak az ember belső s külső egységének azaz önmagával való egyezőségének kinyomata lehet, — s így a beszéd már magában erkölcsi cselek- vény. A régi megszólításnak tehát: „Beszélj, hogy ismerjelek!“ csak ez lehet értelme: tárd fel a belsődet ; hadd szűnjék meg titok, kétség lenni, a mi benned lakik. A beszéd, igenis, a benső embernek a maga jellemével s egész szellemi és kedély-életével való megnyilatkozása; azért tartjuk őt szavai szerint igaznak, mint tettei szerint erényesnek. Mikor őseleink nyelvük kifejtésében időről-időre mintegy alkotó- lag járván el, azt lelkűkben kidolgozták: nem indulhattak másból, mint csak hogy érzelmi, szellemi ösztöneiknek s társas szükségeiknek akképen tegyenek eleget, a mint azt lelkiismeretűkbe s vérükbe Írva találták. Nem csupán egy gazdag eszmevilágot vettünk hát tőlük örö- kül nyelvünkben, hanem faj-szellemüknek, azaz nemzeti sajátos belső életüknek őstypusát s egész letéteményét egyszersmind. Innét van, hogy bizonyos értelemben maga az anyanyelv gondolkodik velünk, sőt helyettünk. Azért kell gyakran éreznünk, hogy szellemi életünk egy része a nyelvben gyökerezik s ebből szívja táplálékát; sőt, hogy olykor eszméinkhez s gondolatainkhoz nem magunkból, hanem nyelvünk kincséből nyerünk kiindulást, úgy, hogy minden habozás nélkül el lehet fogadnunk Fichte különc megjegyzését: „Sokkal inkább a nyelv művel bennünket, mint mi műveljük nyelvünket.“ A nyelvvel űzött visszaéléseket nemzeti, aestlietikai, philologiai. nevelészeti s még több más oldalról lehetne tárgyalni; mindeniknél fontosabb azonban az ethikai alap. Ezen indulva ismerhetjük föl ama tévelygéseket, melyek az élőbeszédben, vagy írásban használt szóknak, és kivált az ember erkölcsi s társadalmi cselekvőségét irányzó vezérfogalmak- és jelszavaknak, milyenek: vallás, erkölcs, erény, jellem, jog, igazság, szabadság, műveltség, emberszeretet, kötelesség, gondviselés (ma: sors) és számtalan másoknak — elhomályosodását s értéktelenülését hozzák magukkal. Valamint ugyanis a helyes szóhasználat világot és erőt kölcsönöz a gondolatnak s magának a vele járó tettnek: úgy viszont az üres,. hazug szók s szólások természetes visszahatással rövidítik meg magát a dolgot is és teszik kockára a beszéd érdekét s értékét. II. A ki nyelvével visszaél vagyis szavának és gondolatának egyezőségét akár önzésből, akár betudható szellemi vakságból megzavarja: szabadságával él vissza. S ez erkölcsi visszaélés. 21
