Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888

Tartalomjegyzék

15

Mint népünk kiváló tulajdonát, a becsületesség testvérét, említik közmondásaink az egyenes, nyiltszivüséget is. Egyértelműek ezzel a magyarra vonatkozó szólásai: „a mi szivén, az a nyelvén (km.)“; és: „magyaránt megmondja az igazat,“1) noha tudja azt is, mi az e s z é 1 y, mondván: „helyén kelt ravaszság csak módos okosság.“ — Együtt jár azonban nyíltságával a könny enhivőség; azért „a maga kárán tanulva“ tanácsolja is: „meglásd, kinek higyj!“

Erős hajlammal bir, továbbá, fajunk a barátkozásra. Innét becsben is tartja barátját. „Egy jó barát — úgymond — száz atyafi“ (értsd: annyit ér, mint . . .). A kipróbált barátra nézve pedig int? hogy „új barátért el ne hagyd a régit!“ — S összefügg ezen hajlamával hires vendégszeretete és bőkezűsége, melynél fogva „hogyha vele bánni tudnak, az ingét is od’ adja,“ — noha ebben mi mostaniak jócskán elütöttünk már őseinktől.

Vérében van a jog és igazság iránti érzék. Azért mondja ismételve: „első az igazság;“ — „legtovább érni az igazsággal;“ — ,.ha nincs igazság, vesszen a világ!“ Erős jogérzetéről tanúskodik házi törvényeinek egyik legelső tétele is: „ne bántsd a másét! (km.)“ Hanem ebből fejük aztán p e r p a t v a r k o d ó, p á rt o s k o d ó, ujjathuzó, de soha sem ádáz, fenekedő természete. Amazokról igy panaszkodik a régi dal: „Átok verte meg a magyart, hogy az soha együtt nem tart!“ Még tanácsolja is olykor, hogy: „a ki pöröl, erősen poroljon!“ — noha tudja azt is, hogy: a hosszú pörön biró a nyertes.“

Ismeretes vonásaképen említik végre közmondásaink a magyar fajnak szabadság- és honszere tétét. Fő tárgya volt országgyűléseinek mindenkor a szabadság, melyet „arany szabadságnak“ hí; mivel — úgymond — „nincs drágább a szabadságnál.“ Épen ily lángoló szeretete hazája iránt is, melyről azt tartja, hogy: „Magyaroszá- gon kívül nincsen élet, s ha van is, nem olyan.“ S mondja róla azt is, hogy: „a hazának füstje is jobb, mint idegen ország tüze.“ — S hazaszeretetével kapcsolatban lelkesülten emlegeti: a maga vitéz sé- ségét s vitézlő nemesi büszkeségét. Ezt magyarázzák szólásai: „szép a hazáért meghalni!“ — „sokat élt, ki meghalt a hazáért;“ és főleg ez: „rettegni, félni nem tud a magyar.“ Innét folynak aztán a gyávákra s kivált a félénk katonára szórt gúnyai: „nem mer a puskával egy szobában hálni;“ — „nem Bátorban lakik, hanem Futa- kon;“ — „sarkával fenyegeti az ellenséget;“ — „szaladj a vára!“ stb.

IX. Népünk életszivós fajbeli érzületére utalnak továbbá közmondásainak számos vonatkozásai az ősi szokásokra, szertartásos vagy

') Ery külföldi névtelen igy jellemzi többi közt a magyart: „Ingenuitatem et candorem c:;m lacte materno sugit, cuius os in corde et cor in ore est; qui album dióit album et nigrum nigrum ; qui virtutem etiam in koste laudat, vitium etiam in amico vituperat.“ Szirmay: Hung, in Parabolis. Budáé, 1804,