Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
73 is adna) egy hangsúlyt; már most a ritmus szempontjából tekintve, azért szükséges, hogy a mondatrészlet így helyezkedjék mind külön ütembe, hogy a maga hangsúlyát e taktusnak éltetésére fordíthassa. A magyar vers innen veszi hát a maga ictusát. A folyó beszéd egyik terméstulajdona, (a mondatbeli nyomaték) lesz itt is rit- musi tényező. S annál jobb a verselés, minél természetesebben kikerül a hangsúlyokból az ictus is, tehát minél inkább lehet kerülni az erőszakot, hogy különben nem accentuált szótagot kelljen a versben megnyomni, vagy accentuáltat könnyen ejteni. Találkozunk azonban oly ütemekkel, a melyekben az értelmi nyomatékos szó nem az első helyen van. Arany azt is állítja: nem szükség, hogy az accentus épen az első szótagon nyugodjék, nyughatik a másodikon, harmadikon is, csak valamelyiken ott legyen. A következő szak ictusait így jelöli meg: Bort ittam én || boros vagyok, Haza mennék || de nem tudok, A ki tudja || mórt nem mondja Merre van az || oi’szág útja. (Czuczor) Csakhogy e versmondás olyan emberé, ki tudja, hogy a logikai hangsúly adja a versictust és mindenütt azt követeli, hogy a versictus ott legyen, a hol az értelmi accentus lenne a folyó beszédben. Szóval olyan ember mondja így, ki nem a versmenetet érezteti, hanem a tartalmat színezi ki hangsúlyaival. De mondassuk el e verset olyan emberrel, kit az elmélet nem zavar abban, hogy a természetes ritmusérzékét érvényesítse, az így fogja verselni: Bort ittam én | boros vagyok, Haza mennék | de nem tudok, A ki tudja | mért nem mondja Merre van az | ország útja. A versictus tehát akkor is az első szótagon van, mikor az nem volna értelmileg nyomatékos, hanem egy hátrább eső másik szó. A logikai nyomaték enged tehát s az ő külső exponense, a hangsúly átszármazik eredeti helyéről az ütem első tagjára. A ritmus megkívánja, hogy törvényei betöltessenek. Ha hosszú időrészeibe nem adja meg a köteles hosszú szótagokat, bár kelletlenül, megnyújtja a mit kap, a rövidet, mint láttuk ezt a két szótagos ütemeknél; ha rövid időrészeibe a nyelvtől hosszú hangokat nyer (pl. a négyes ütembe mind hosszú szótagot), nem szereti ugyan, de ha egyszer így esett, szorítja őket, mert az egyenletes mozgást nem ronthatja el. Epenígy ha a nyelv az ictus helyébe nem állítja ki a súlyos szótagot, az ictus ugyan nem megy utána, marad helyben s behajtja követelését azon a tagon, a melyiket ott kap. — Sőt a ritmusérzék gyakran ott is teremt az ütemnek ictust, 10
