Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886

Tartalomjegyzék

1 72

Tisztelt hallgatóság!

Alig van az ember használatában a rongálásnak oly igen kitéve bármi is, mint a nyelv.

Közös vagyon, — hát használja, rontja mindenki. Az értett, nem értett szót vagy szólást, ahogy épen ajkaira vagy tollára kerül, világgá bocsátja; mivel alkalmasint nem szoktatták, s hát nem is szokta meg, hogy azoknak igaz értéke iránt is érdeklődni tudjon. S innét erednek aztán a legtöbb értelmi tévedések, melyek, megesik, hogy az erkölcsi tévedésekre is átvezetnek, —• a mi nem egyszer kárunkra fordulhat, a nevelésben pedig épen végzetessé lehet.

Halmazával tudnám reá felhordani a példát: mily egykedvün adja-veszi a szót, mint zavarja össze a fogalmakat és ezekkel együtt a dolog lényegét is a nyelvszokás, — s még a müveltebbeké is! így, csak az a káros visszásság is, hogy nevelésben a gyermek temperamentumát nem ritkán fejlődő jellemének nézzük, s jelenségeire azért erkölcsi mértéket alkalmazunk. . . Pedig mit tehet a gyermek róla, ha véralkatára nézve mostohább ajánló-levéllel lépett a világra mint talán testvére . . . Vagy, mi érdeme a kolerikusnak, hogy ki-, a napvilág felé irányozza lelki cselekvőségét; mig a másik, a melankolikus, bent, saját belsejében telepedik meg, s boldog, ha maga- magának lehet a világa! Jobban szeretné a szülő, mert szebb jövőt jósolhatna neki. hogyha gyermeke tűzről pattant (sangvinikus) volna, a helyett, hogy oly, magát elhagyó jellem (már t. i. flegmatikus véralkat) álmoskodik benne. De vájjon felelőssé teheti-e ezért mindaddig, mig e természeti magatartásában öntudatos akaratának cselekvő része nincs? . .

íme, csak egyetlen példa, hol a véralkat tüneteit a jellem rovására véssük: mivel az ehhez kötött fogalmat nem, vagy csak rosszúl értjük; holott a „nemes, férfias, antik stb. jellem; a szilárd, becsületes, tiszta jellem ű“ és az efféle szózatos frázisok ugyancsak forognak a nyelvünkön; míg a bennök élő fogalmak, mint a tárgy, melyre a nap színes üvegen át veti sugarát, hamis világításban szerepelgetnek. S ha esetleg sorba kérdenék mind, kik a j e 11 e m szóval oly bőven és oly könnyedén élnek: mi hát az sajátkép? . . hamar az sülne ki, hogy csak alig ismerik azt többen, mint a hányán bírják. . .

De azért a legtöbb müveit ember jeli eines embernek hajlandó magát, sőt számos másokat is egész könnyüdséggel annak tekinteni; gyermekéből pedig mindenesetre jeli eines polgárt nevelni. Jele, hogy sejtelmével bir legalább a fogalom polgári s társadalmi jelentőségének. És ez az, a mi a szülő s nevelő figyelmét méltán felhívhatja, hogy az elköznapiasodott jellem szó igaz ér telni ével és — a mi fő —