Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1885
Tartalomjegyzék
84 Vili. Az intézet 1885 86 iskolaévi életéből. 1. Munkálkodásunk terén, az intézet épületén s helyiségein ez évben változás nem esett, — ha mégis mellőzni nem akarjuk, hogy templomának tornyai m. 1885. szept. 20-ikára, a védnök zirci apát ur ő nsga kegyeiből, uj és díszesebb födelet, folyosói pedig az erős léghuzam ellen szintén diszes szélfogó ajtókat nyertek. Osztály- termeinknek, valamint tudományeszközeink helyiségeinek is 1884. és 1885. évek nyarán befejezett uj fölszerelése t. i. nem is igen hagyott fenn mostanra kívánni valókat. Csak téli tornatermünk, némely, vele összefüggésben lévőkkel, várja még legközelebbi kilátásban álló léte- siüését. Tan- és tudomány eszközeink szembetűnőbb gyarapodásáról (v. ö. a 48—56. 1.) szintén nem szólhatunk, — és pedig ismét azon örvendetes okból nem, mivel azoknak intézetünk, a középoktatás céljaira, teljes bőségében van. 2. Az isk. év bevezetésének ügyében első tanácskozását 1885. aug. 29-én tartotta a tanártestület. Miután itt a tanárszéki jegyzőségre s a gyűjtemények felügyeletére az előző évi őrök fölkérettek (v. ö. 31—32 1.), az ifjúsági könyvtárnokságra pedig, mely a tanáritól külön választatott, Rázglia B; a meteorologiai megfigyelések vezetésére Ignics B; s az önképzőköri elnökségre dr. Maczki Valér tt. u. választattak, s végre a tanártestületből tartós betegsége miatt kivált jeles veterán társunk, Kiss Ernő t. helyett Négyesy László képesít, vil. tanár urat, s a tornatanitói állásából kilépett Perger Ignác helyett Chappon Samu oklev. tornamester urat hivatalosan is bemu- tatá az igazgató: a „Középisk. rendtart.“ 24—25 pnt. értelmében, megállapítottak a munkaszakmáknak s az osztályok fővezetésének felosztása, valamint, a fenálló szabályok s a helyi viszonyok szemmel- tartásával, az évi előmunkálatoknak (az ifjúság bejegyzése s a javító, pót- és magánvizsg. stb.) napi rendje is. Ezen előértekezletével együtt tizenöt tanácskozást, s az érettségiek ügyében négyet tartott ezen év folytában a tanárkar. 3. Intézeti növendékségünk bejegyzése aug. 30—31 s pótlólag szept. 1—3 napjainak reggeli óráiban, s a vizsgálatok a délutániakban mentek végbe, az isk. év ünnepélyes megnyitása szintén közben, szept. 1-jén tartatván meg. Következett 4-ét még az ifjaknak osztályaikba behelyezése, tanszereik szemügyre vétele, némely utasítások, az órarendi példányok kiosztása és módszeres tanácskozásaink