Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1885
Tartalomjegyzék
60 több dolgot sem sajátíthatjuk el csupán szabályokban meghatározott kényszermunkássággal, hacsak az öntevékenység, öntermelés s önpróbálkozás utait is meg nem kísértjük egyszersmind. A vaknak hiába magyarázod a színeket: tedd hogy lásson, és egy pillantásból többet fog tudni, mint ha agyon magyaráznád magadat. — Ismertem egy ifjú embert, ki azért nem akart megnősülni, mert, mint mondá, ki nem állhatja a gyermeket, s különösen irtózik a gyermeksirástól. És mi történt? Az ifjúnak életkörülményei úgy alakultak, hogy mégis csak megnősült és atyává lett. És ime, alig helyezők karjaira az újszülöttet: fölgyulladt szivében a szent ösztön, és nem volt rá nézve Beethovennek oly szivreható akkordja, mint gyermekének sírása; és nem volt rá nézve Rafaelnek oly szinpompája, mint gyermekének kék szeme párja; s midőn végre a zord halál gyermekétől megfosztó: nem volt a természetben vesztes, csak ő!.. . Kérdem már most, volt-e valaha a világnak oly szónoka, ki jobban megtanította volna őt a szülői szeretetve s kötelességre, mint a természet? — így van a dolog a legtöbb tanulmányokban is. Az iskola csaknem kimerül az áldozatkészségben, müfo- gásokban és leleményekben, hogy az ifjakkal megszerettesse a görög s latin remekírókat; s bizony, nem akarom mondani, hány esetben vall kudarcot. Ámde az önképző körben az ifjú, saját erőit próbálgatva, munkálatot akar fölmutatni; próbál eredetit, de hiányzik az ihlet és erő; elővesz akkor valamely latin költeményt, melyet az iskolában olvastak. E fölött el kezd mélázni, egy-egy kifejezésre meg-megcsendül lelkében édes anyai nyelvének egy-egy oda vágó szólama : az ifjú neki melegszik, tovább forgatja elméjében a fordítandó mü kifejezéseit, majd átszürenkeznek szive kamaráin is a remekíró álmai, ihletést vészén tőle, — s ime lassanként a klasszikus rajongó hive leszen az. ki előbb csakis az iskolai kényszernek hódolva kötelességből fanyalgott a klasz- szikussal! Tanítja az iskola nemzeti nyelvünket, költészetünket s irodalmunkat is; és legyen bár a tanár legbuzgóbb, legodaadóbb, s lelkesüljön bárhogyan is előadásának tárgya iránt: sok ifjúnál alig ér el némi sikert, másoknál legfölebb félsikert mutathat föl, támogatván fáradozását a szégyen, vagy az ifjúba más oldalról csepegtetett honszeretet vagy épen ál-lelkesedés a hazai nyelv ügye iránt; és csak kevesek azon ifjak, kik büszkeségét képezhetik a jó tanárnak. Belépnek azonban az ifjak az önképző körbe; ott kiki saját szeretett költőjét olvashatja; ott kiki maga választja meg munkálatának tárgyát, s választ oly tárgyat, mely őt leginkább érdekli, mely leikével rokon, melyet szeretni tud. Es ime, azon ifjú, ki az iskolában a tanár kijelölte tételről alig képes csak tűrhető dolgozatot is készíteni, ha az a tétel nem lelkesité őt, most önválasztotta tárgyát az ékesszólás egész füzével adja elé!
