Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
3 felé irányozza, elkeseredett harcot vívnak, azok is tudják, hogy eszmény nélkül az ember nem élhet. Azért, míg egyrészt arról törekszenek magokat s másokat is meggyőzni, hogy a keresztény vallás merő agyrém, az emberi tudatlanságon épülő babona s így az emberiség haladásának esküdt ellensége : másrészt az utánok induló tömeg számára ők is állítanak fel a jövőre kecsegtető eszményt — mindegyik a maga módja szerint — s abból vonnak le erkölcsi törvényeket, melyeknek csupán az a hibájok, hogy az akaratnak a rosszra hajlandóbb voltát számításon kívül feledik. Vallásban a rationalisták, bölcseletben a positivisták, irodalomban s művészetben a naturalisták mind egy ponton érnek össze, a keresztény vallás hitágazataínak tagadásában. Ez tölti be a sajtó nagy részét; erről szavalnak s értekeznek a legfőbb gyűlésekben s legfelső tanszékeken; példákban ezt mutogatják az irodalomban, a színpadokon s mükiállitásokon. A tudományban, irodalomban és művészetben a keresztény vallás hit- és erkölcsi elvei ellen hol a gúny és kicsinylés, hol a rágalom és dühösség fegyvereivel intézett támadásoknak eléjök állni, s a gondjaira bizott ifjú lelkeket, ha szükséges, életével is megvédeni; hintegetni az ifjúság leikébe a jó magot s a jó példa melegével életre kelteni: minden nevelőnek Isten és a haza iránt való szent kötelessége volt mindenkor, de soha jobban, mint napjainkban, mikor az erkölcsi s vele a physikai megsemmisülésnek már a tanuló ifjúságban is oly kiáltó példáit láthatni. A támadások elől kitérni, a konkoly hintést összetett kézzel nézni, a magunk bőrét kiméivé a ránk bízottakat veszni engedni: gyáva kötelességszegés volna, s méltán érne az a vád, mely azokra esik, kiket az írás néma ebeknek nevez. Ily gondolatok foglalnak el. mikor a szemem előtt fejlődő ifjúság jövőjéről csendes elvonultságomban elmélkedem. Hadd fűzzem tovább e gondolatokat, olvasgatásom s elmélkedéseim alapján, e helyt is — a sokat mondó, de rövidség okáért talán maradható cím keretében — mint szerény észrevételeket arról, hogy sem az egyén, sem a társadalom nem művelődhetik ki igazán más alapon, mint a melyet Krisztus vetett; s hogy az irodalom és művészet, a művelődés e két legkatha- tósb tényezője, mikor ez alapról letéved, okvetetlen hanyatlik, s közönségét is okvetetlen hanyatlásra kényszeríti. I. A földön egyedül az ember tudja, hogy tökéletlen. Mintha két mágnes közt állna, melyek egyike fölfelé vonja, másika lefelé vonszolja: érzi, hogy vágyai néha föl, a csillagok fölé emelik, máskor meg le, a röghöz húzzák alá. Horniét e küszködés, ez örökös ellenmondás ? Onnét, hogy isteni szikra és állati természet egyesülése. Ebben rejlik nagysága s kicsiny volta, ereje és gyöngesége. Érzi, hogy „trónja-vesztett
