Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
14 az örök igazság eszméjének megfelelői eg. E pillanattól fogva a társadalom természetes alapon nyugszik s bizton haladhat benne az ember a szabályos fejlődés útján az örök erkölcsi eszmény felé, a mi rendeltetése. De vigyük vissza az emberiséget egyedekre; képzeljük, hogy az egyedek nem látnak magok fölött absolutat semmit; hogy értelmök, érzésük s cselekvésük rendszerét nem kell összeegyeztetniük semmivel, csupán önmagokkal: és meg fogjuk látni, hogy nem lesz többé rend az emberi gondolkodásban, érzésben és cselekvésben; nem lesznek többé még csak névleg sem bizonyos eszmék, jogok és kötelességek, s az örök változatlan igazságnak még árnyéka is eltűnik. Mert miféle alapon épülhetne fel akkor a család, község és állam, az egész törvényrendszer? Nem lehetne látni egyebet önzésnél; érdek s az élvezetekért való harcok uralkodnának mindenütt. S ez igen természetes; mert hiszen nem hiába él az ember, valamiért csak élnie kell; nem maga alkotta életének csak kell, hogy valami célja legyen, valami olyas alapja, melyen összes tevékenysége nyugszik, összes erkölcsi- sége épül. A positiv bölcselet szerint sem lehet más az erkölcsiség tárgya, mint a j ó. De hát mit kell jónak tartania? Világos, hogy az élet boldogságát. De miben állhat az élet boldogsága ? Nem állhat szerinte másban, mint az élvezetben; az élvezet meg, a szükségből támadván, nem lehet más, mint a szükség kielégítése, a megegyezés viszonya a szükség közt, mely tárgyat keres, és a valóság közt, mely a szükségnek megfelel. Nagyobb szükségek kielégítése nagyobb élvezetet szerez; s föltéve, hogy a szükségek kielégíthetők, bátran ki lehet mondani, hogy az élvezeteknek a szükségek szolgálnak zsinór-mértékül. Hogy tehát az élvezet szaporodjék, szaporítani kell a szükségeket; és hogy az ember napról-napra új meg új élvezetben részesülhessen, uapról- napra új meg új szükségeket kell teremtenie. S erre való a tudomány, művészet, ipar és kereskedés. Ha tehát az emberiségnek, mint az emberi egyedek összeségének, az élvezet a célja, az a kérdés támad legelőször is: minő viszonyban áll az egyed élvezete a közjóval, vagyis kié legyen az élvezet, az enyém-e, vagy a másé? Világos, hogy inkább az enyém, mint a másé. Hiába mondják nekem, hogy egy másik egyed épen oly fogékony az élvezetre mint én ; neki ép úgy célja az élvezet mint nekem, tehát épen oly méltán élvez, mint én. Mert ha egyszer megrögzött bennem az a gondolat, hogy az élvezet a legfőbb jó, az élet célja: akkor rajta leszek, hogy én élvezzek mennél többet s nem engedem, hogy a más élvezete miatt én a magamét csökkentsem; mert a más élvezete nekem nem az. Ki parancsolhat rám, hogy én dolgozzam, életemet rövidítsem, azért, hogy az én verejtékemnek gyümölcsét mások élvezzék? Ha
