Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
92 1. Főgylnnasiumunk épülete, a fenn- és tisztán-tartás gondozása mellett, múlt évi nagy szünetünk folyamán egy, az intézeti templom folyosószerü szárnyául szolgált 6 m. széles és 35 m. hosszú Il-od emeleti helyiség csatolásával azon ideiglenes célra bővíttetett meg, hogy a phys. muzeum három helyiségében többé tért nem lelő t e r- mészetrajzi gyűjtemény elkülönítve, kezelhetőbben rendeztetliessék be addig is, mig egykor, remélihetőleg, egészen megfelelő saját helyiségébe telepedhetik át. Az így nyert helyiség két tágas teremre osztva s 8 nagyobb és 4 kisebb üveges szekrénynyel s a bútorfélékkel ellátva, a téli foglalkozások s előadások céljából pedig fűthetővé is alakítva az intézet egyik legszebb gyűjteményét képezi ma. Ezek folytán a két- annyi térrel maradt phys. muzeum is több tekintetben előnyös átalakuláson mehetett át, s két nagyobb üveges szekrényt nyervén a régiek mellé, áttekinthetőbben helyezkedheték el. Az ugyanitt őrzött s rendezés alatt levő éremgyüjtemény részére hasonlag uj és megfelelőbb üveges szekrény készült. — Fontos és díszes újításon mentek át, ugyancsak a múlt nagyszünetek alatt, felgymnas. (V—VIII.) osztályaink is. Miután t. i. 1883-ban már mind a nyolc osztályt új, kettős ablakzattal s tanári szekrényszerű asztallal láttuk el, a mondott négy osztály most uj padozattal s a Lickroth-féle vaspadok mintájára készült, festett fapadokkal és, részben, új ajtókkal s kályhákkal szereltetett föl, mely átujításnak az alsóbb I — IV. osztályra is kiterjesztése, valamint az uj thekákban felállítandó tanári könyvtárnak berendezése is eszközlésbe véve és folyamatban van. 2. Az isk. év bevezetése ügyében m. é. auguszt. 28-án tartotta a tanártestület első tanácskozását. Miután itt a tanárszéki jegyző- ségre Kassuba Domokos r. tan. újra fel lön kérve s egyúttal az „önképző kör“ elnökségére is megnyerve, az intézet többi hivatalaira, név szerint: a tanári s ifjúsági könyvtári őrségre Káposztássy Jusztinián r. tan.; a term, tani múzeumira Ignics Boldizsár r. tan.; az érem-, régiség- és néprajzira Ledniczky Ipoly r. tan.; a terménytáréra Kovács Dömjén tan.; a zeneiskolai felügyeletre dr. Berger Máté r. tan.; s végül a meteorok megfigyelések vezetésére e fiókínté- zetnek létesítője s előbbi vezetője, Horváth Zsigmond r. tan. kéretett ismét föl: a „Középisk. rendt.“ 24—25. pnt. értelmében megálla- pitá intéz, igazgató a belépő évre a munkaszakmáknak s az osztályok fő vezetésének felosztását, valamint a fenálló szabályok- és helyi szokásoknak megfelelőleg, az évi előmunkálatok napi-rendjét is. Ezen előértekezlettel együtt, az intézet közügyeiben, 10 rendes és 2 rendkívüli tanácskozást tartott a tanárkar. 3. Az intéz, ifjúság bejegyzése aug. 30—31. s pótlólag szept. 1-3. reggeli óráiban; a fölvételi, javító s pótvizsgálatok munkája ugyan eme napok délutáni óráiban, s végre az év ünnepélyes istentisz-