Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
5 szóval „tudás“-ra törekszik, és ha ezt el nem érheti, megelégszik a „hivés“-sel, hogy ha van, a mire, vagy a kire eme hivését alapíthatja. A kétely, az igazság tagadása nem természete. De mi is lenne a világból, az emberből, az emberi társaságból, a tudományból, ha a kételynek sikerülne felkapaszkodni az egyeduralomra; ha a tágadás szelleme, a minden szépnek, igaz- és jónak ellentéte tartaná karjai között a magasba szárnyaló lelket; ha csak az anyag hatalmaskodnék a földön, és az eszme, a szellemi lét végkép száműzve volna?! Az oktalan kétely csak rombolni tud; de valami újat, jobbat létrehozni, általában teremteni nem képes. A kétkedő kérdésbe von, vagy félredob mindent, a miről minden század és a józan emberek óriási száma bizonyságot tesz, minden tekintélyt és minden igazságot; nincs előtte semmi szent, semmi sérthetetlen, a mihez profán kézzel hozzá nem nyúlna; kiterjeszti skepticismusát a vallási, erkölcsi és társadalmi élet minden terére; nyomait mindenütt szörnyű üresség, sötétség, szomorúság, reménytelenség, szellemi és erkölcsi elsatnyulás, halál jelzi. A miből világos, hogy a kétkedő a mily esztelen, ép oly veszedelmes. Azért nem is egészséges kor, nem életrevaló Organismus az, hol ezen métely elharapódzhatik. A ki kételkednék szavaim igazságában, vessen egy elfogulatlan tekintetet saját életére oly pillanatokban, midőn bár csak rövid időre is erőt vön rajta ezen pusztító ragály. Nem zavarodott-e fel lelkének nyugalma s békéje ? Nem tette-e minden nemesebb ténykedésre alkalmatlanná ? Nem vonta-e kétségbe leghívebb, legősziu- tébb barátjának szavait és nem magyarázta-e félre legönzetlenebb tettét is ? Nem nézett-e mindent és mindenkit ellenségének, a ki csak az ő vesztére tör ? Hová lett a bizalom, a hit, remény és szeretet ? ! De ne folytassuk a részletezést az egyéniség szempontjából! Elég csak rámutatni ezen rendzavaréra, hogy ne adjunk neki szállást lelkünk otthonjában, bármily ártatlannak látszó alakban jelenjék is meg. Kételkedni, tagadni, ellenmondani, mily könnyű mesterség ! Nem kell magadat megerőltetned, hogy valami rendkívülit mondj, sőt bizonyítani sem; elég, ha könnyedén kiereszted ajkadon e szócskát: „nem!“ Megesik még az is rajtad, hogy dicséretet zengenek felőled, reklámot csinálnak veled, s nagy lelkesedéssel kiáltanak fel : „íme, a mi vérünk!“ Isten, lélek, halhatatlanság, erkölcsi világrend, igazság, a kételkedő szerint elavult fogalmak, minden magasabb jelentőség nélkül; ezek felett ő napi rendre tér; elveti azokat, mert neki úgy tetszik. És mivel az Isten alapja az egész anyagi és erkölcsi világrendnek, kedves énje pedig ezzel megbarátkozni nem tud : azért mindenekelőtt kétségbe vonja és tagadja Isten létét, elveti az igaz, élő, személyes Istent, ki a világot teremtette, az egész mindenséget szám és mérték szerint berendezte, fentartja és kormányozza, ki az embernek magasabb, erkölcsi célt tűzött ki. Tehát korántsem szabad azt gondolnunk, hogy az igazi
