Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
101 azt szeretnie. Ha ez a szeretet is megszentelné természeti szeretetét, nem fajulhatna ez lealázó majomszeretetté. . . IV. E boldogtalanságnak leginkább az első és az egyetlen szülöttek meg a beteges gyermekek esnek áldozatul. Nem ritka — mert közel is áll az akárki szivéhez — hogy a huzamosan, vagy talán születésétől fogva gyöngélkedő gyermekese minden kíméletében s kiváltságaiban részesül a szülői kegyeknek. Hát ki is ne tekintene részvéttel egy ily hervadozó kedves primulára, — sima homlokán még feltöretlen pecsétjével az ártatlanságnak, s szemeiben bágyadt mosolyával és szenvedésével a martyrkisdedekuek, kiknek társául talán már el is van jegyezve... És mégis, t. h! hátha megtarthatják, hátha egész ép erejében fogják őt utóbb szüléi láthatni s az életnek általadni . . . Hogy lesz hát majd ekkor a gyermek, ki évek során középpontja volt a szülők, testvérek, egész ház gyöngéd szolgálatainak; mint fogja az ilyen magát feltalálni szemben az élettel? Elér-e majd itt is mindent, a mit akarni, a mire vágyni fog ?.. Meg kell engedni, valóban, hogy sehol sem követel a nevelés több előrelátást s több akaraterőt, mint a beteges gyermeknél, hol oly könnyű az okos kedvezés határán túl menni. V. És még válságosabb talán az egészségesek elkényeztetése. Egy testben-lélekben ép, minden jóra, szépre, nagyra hivatalos lénynek teljes szellemi, erkölcsi és rendszerint testi tönkrejutását jelenti itt egy csapásban az elkényeztetés! Az ily gyermekeket javítással ritkán, hanem csak is természetüknek mintegy újjászületésével lehetne, ha mégis lehetne, orvosolni . . . Engedje meg a t. hallgatóság, hogy egy példában mutassam ezt be. Bizonyos, tisztes állású fiatal pár csak ötöd évre lett gyermekkel megáldva. Boldogságuktól reszketve rajongták a kisdedet körül. Ép volt, hamar nőtt a fiúcska, s korán eszmélődni, sőt már akarni is kezdett, — ha ölből letették, nyöszörögve fejezvén ki nem-tetszését, s néha neki vörösödve, torokköszörülve követelvén a tovább hordást, himbálást. A mire kacsóit kinyujtá, oda kellett adni: a gyűszüt, kanalat, s vigyázva az ollót s villát is, hogy ne sírjon. Eléhoidták mulatságára az udvar minden állatját: a pincset, macskát, tyúkot. Szájához vitt mindent, s ha nem arra való voll, édességet kapott, hogy amazt visszaadja. A mit nem szeretett, azonnal el kellett távolítani; mert sírását nem tudták elviselni . . . Hamarjában két-harom dajkának is takarodni kellett a háztól, mivel a kicsike nem látszott kedvelni . . . Az idő haladt. S egyszer a fiúcska futni is kezdett már; de soha sem arra, a merre vezették volna, hanem a merre ő akart. Magával húzta vezetőjét, s ennek engednie kellett. S igy járta be azonegy órában a szobákat, folyosót, udvart, kertet, s végre a lépcsőket, fel egész a padlásajtóig. Egykor a pincét is nyitva látta. Hát oda kivan
