Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1881

8 tát, hogy a törökkel szemben a csatatéren vívott győzelmeiért enged­ményekre bírja a rendeket; e végből 1687. év okt. 18. Pozsonyba or­szággyűlést hívott össze, hol az október 31. felolvasott királyi előadá­sokban a többi közt ezeket találjuk: „Adhatna ugyan ő felsége ezen országnak, melyet részint a lázadók, részint a török kezéből annyi munka, veszély, költség s az övéinek vére által foglalt vissza, teljes joggal uj törvényeket, s mit fegyverrel foglalt el, azt a hadjog szerint külön meg is tarthatná szelíd s alkalmas törvények által magának s örököseinek: ő felsége mindazáltal veleszületett kegyelmességénél fogva a KK. és KR. régi jogait, kiváltságait, szabadságait és törvényeit ép­ségben hagyni s azokat a megkoronázandó uj király által azon eskü­forma szerint, melyet I. Ferdinand koronáztatásakor mondott, nemkü­lönben azon esküforma szerint, mely felett mindennek ami kétséges, kártékony, vagy épen kivihetetlen, mellőztével, az egyesség megtörté- nendik, szinte megerősittetni; a fegyverrel visszafoglalt részeket az országba bizonyos módon ismét bekebelezni s a régi törvények alá vetni kívánja; csakhogy mindazáltal, ha elébb az, mi I. Ferdinand es­küformájában II. Endre 1222: 31. t. cikkének megtartásáról beigtatva létezik, meg fog igazittatni, egyszersmind pedig a felséges osztrákház trónörökösödési joga, mely ünnepélyes szerződések által szereztetett, és ámbár az osztrákház elsőszülött hercegeinek a királyi széken egy­mást szakadatlanul történt felváltása által tényleg megtartatott, de az idők mostohaságában, a belmozgalmak alkalmával, e század elején, a rossz akaratnak sérelmes értelmezése által szinleg meggyöngittetett s kétségbevonatott, a rendek méltányos kijelentése által tökéletesen hely- reállittatik s az e végre alkotandó és a koronázási oklevélbe is beik­tatandó törvénycikk által örök időkre megerősittetik.“ 2l) Biztosíttatván az ország, hogy a férfiág kihalása után a szabad választás joga visszaszáll a nemzetre:22) az elsőszülöttségre vonatkozó örökösödési törvényt az országgyűlés mindkét háza, csekély vitatko­zás után, elfogadta, s a király azon későbbi kívánságát, hogy az örö­kösödés a spanyol ágra is kiterjesztessék, nem ellenezte, azonban kü­lön törvénycikk meghatározta, hogy az elsőszülött tartozik magát meg­koronáztatni s a diploma inauguralet esküvel megerősíteni. A második kérés, mit Leopold a rendek elé terjesztett, az arany­bulla 31. pontjára vonatkozott, melynek törlésére felszólitá a rendeket. Az országgyűlés mindkét háza lemondott azon jogról, hogy a király az alkotmány megtartására fegyverrel is kényszeríthető. Első pillanatra ez engedmények úgy tűnnek fel. mintha azokkal 21) Katona: XXXV, 431. 22) L. Az 1687 : 2. t. e. '„quo masculinum semen defieeret, avita et vetus appro- bata eonsuetudo, praerogativaque praefatorum Statuum et Ordinum in eleetione et corona- tione regum locum habeat.“ Corpus Juris.

Next

/
Thumbnails
Contents