Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1881
85 élettanulmányért sem eléggé lelkesülnek. Nem becsülik ezeket, mert nem szerették meg; nem szerették pedig meg, mivel a komoly, alapos, kitartó munkától az élet rohanó forgalmaiban el valának vonva. S miért is ne engednének ezeknek! Oly tömérdek segédeszközzel, annyi kész és gazdag forrással rendelkezik ma a tudomány, hogy ifjaink fél erővel is egész seregéhez juthatnak az ismereteknek, s látszatra a fölszi- nen is úgy állhatnak elé saját köreikben, mintha teljes birtokában volnának életszakmájuk eszközeinek; — feledik, hogy a kellőkép mély és áthatott szellemi birtokhoz csakis saját megfeszített erőnk és kitartó munkánk által juthatunk el. Az ily odaadó munkásságra azonban nem ér ma rá legtöbb. Mert ha csak kevesek boldogtalan szerencséje is az, hogy beteg korunkkal sokban, vagy mindenben együtt evezzen: elvonulhatnak-e mégis ifjú embereink legtöbbjei ezen, pillanatnyi nyugtot sem engedő idők hatalma elől, hol szédítő rohamossággal torlódik egyik izgalmas esemény a másik tetejébe, mintha egy rejtélyes erő lendített volna röptének mindent e földi világban. A tegnapesti párisi, vagy szentpétervári esemény hozza ma lázba vérünket, hogy talán holnapra egy washingtoninak adjon már helyet. Az 1870-iki, úgyszólván csak tegnap megindult német- francia háborúból ma már az utóbbi óriási hatalomnak s vele együtt a világ legfényesebb trónjának porba hanyatlását hozták meg a táviró sodronyok. Es mily ámulatba ejté ez akkor az összes művelt világot; mily egeket verő újjongással táncolá körül a sarcolt pénzmilliardok mo- lochját a győztes! S meddig tartott e hallatlan világeseménynél érdeklődésünk ? Elhallgatott hamar; mert, hiába, nincs idő megállapodnunk; odább ragadtatunk, miglen az 1873-ik év, mely a „krach“ szóra tanita bennünket, országokat rázó vagyonbukásaival rövid eszm élkedésre föl nem tartóztató a rohanó világot. Hasonlót láttunk a f. év elején. A párisi, lioni stb. pénztőzsérek harca ejté rettegésbe nem a pénzembereket csupán, hanem sok büszke főurat, kiket a közös bukás szégyene sújtott le. Erre nyomban teltek a börtönök, az őrültek házai, az öngyilkosok rovatai; kevés múlva pedig újabb események ragadván magukkal figyelmünket, amarról egy rövid félév múltán alig emlékszünk ma. III. A szellemi s anyagi életre nézve ily ellenséges idők folyásában mi nyújtson már most nyugpontot az embernek? Feje? Ezt magát is vajmi könnyen és gyakran elveszti. S hogy itt csakis a saját erkölcsi erejéből táplálkozó szív és lélek lehet képes a ragadó árral elmerülés nélkül együtt úszni, míg, viszont, a tudomány egymaga mentő horgonyt nem ad: sötét tanúja ennek a felnőttjeink s ma már ifjaink soraiban is mind sűrűbben pusztító blazirtság, — a minden szép, jó, nemes iránt, az élet nyájas örömei iránt terjedező tompa érzéketlenség s ezzel végre az életuntság. . . S igazán, mi is köthetne