Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1881

1 és fegyelem enyliité némileg. — Előnynyel folyt be eme túlnépes két osztályunk növendékeinek úgy erkölcsiségi s tanulmányi, mint egész­ségi helyzeteire is tizenkilenc gyarlóbbnak soraikból elhullado- zása is. Összes osztályainkra az év elején és folytán 4ßl nyilv. és mag. tanuló jegyeztetett be, kiknek száma az év bezártáig részint gyöngél- kedés (4), vagy más intézetbe távozás (4); részint magántanulásra té­rés (3), részint elutasítás (2), de leginkább akarat-, vagy képesség­hiány miatt (29),- s ha még I. oszt. halottunkat beszámítjuk, öszvesen: 41-gyei apadt meg. — Jótékony hatással voltak felnőttebb ifjaink fejlő­désére a számukra mindjárt az első hónapban megnyílt ifjúsági könyvtár, s az ugyanakkor megalakult ön képző egyesület munkálkodása, úgy hogy ha ezekre és kisebb osztályainkra nézve is számba veszszük még az intézeti munkaerők szerencsés összeségét s a rendelkezésre állott képző eszközök s alkalmak bőségét: azon ösvé­nyen, hogy növendékeink nagyobb része iskolázása célját elérje, vagy megközelítse, alig maradt más kívánni valónk, mint hogy a t. szülők és helyetteseik az ifjak bemutatásakor kézbesített „Rendtartás“ című füzetke I. szak. 7—9 s 17—18 és főleg a II. szak. 13—14 s 18—19 pontjait, valamint a hanyag, vagy nem elég szabályszerű magatartást tanúsítók iránt ellenőrző tanácskozásainkból hozzájok intézett levél­beli tudósításainkat méltó figyelemben tartva, az intézettel mentői sűrűbben érintkezni, az ott vett tanácsokat meghallgatni, s ugyanott a gyermekeik szellem-erkölcsi érdekeit munkáló alkalmakon, isk. ünne­peken. vizsgákon stb. — hová mindenkor szives tisztelettel váratnak — épitő részvéttel megjelenni ne terheltetnének. A kegyes Gondviselés ez évben is megóvta növendékeinket mind az erkölcsi, mind a testi romlás nagyobb látogatásaitól. Súlyosabb tör­vényszegéssel, mely a pályától való eltiltatást vonta volna fejére, egyet­len tanulónk sem borított gyászt az intézetre s a szülői házra. A jár­vány betegségektől is menten — noha mégis az előző évinél nagyobb számú mulasztásokkal — szorgalmi kötelességeiket jól teljesitheték. A feltünedező görvélyes és különböző satnyulási jelenségek mégis igen ajánlatossá teszik, hogy ifjaink a kellő felügyelet alatt folyó t e s t- gyak óriásoktól fontos okok nélkül el ne vonassanak, úgy a hely­ben kínálkozó s mását, valóban, nagy földön nem lelő úszóiskolá­nak is mennél tömegesebb látogatására módot keressenek. 5. Köznevelésünk barátai s tanuló-ifjuságunk j ó 11 é v ő i a lefolyt isk. évvel tiszteletre és örök hálára kötelező mér­tékben adtak ismét tényleges kifejezést ügyszeretetüknek. Az intézet­hez kötött állandó ösztöndíjakban, vagy jutalmakban részesült számos ifjaink mellett, megint szembetűnő volt az olyanok száma soraikban, kik vagy pénzbeli segélyt, vagy ingyenes élelmezést nyerve enyhithe- ték a családi ház terheit. Hanem, hogy a számok beszéljenek: a 29. __79_____

Next

/
Thumbnails
Contents