Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1880

90

Iára tartoznak. „Legyen külömb ember az apjánál!“ — sűrű szokás- mondás. Jól van, lia Isten is ngy akarja! Mert a szülő „legyen“ szava itten nem elhatározó; de igenis, azzá lesz, ha a helyett, hogy szerény igényekre, az elérhető jókkal való beérésre, mások jobb helyzete iránt türelemre, mindenekfólött pedig komoly munkásságra nevelné: fényes álomképekkel rajzolja tele gyermeke jövőjét. Szertelen nagyravágyást, fényelgő hajlamot szed vérébe az ily ifjú ember, melyek a ki nem elégíthető vágyak gyötrelmeit mérik jövőjére, — s nem azzá lesz többé, mire a természet és a Gondviselés hívta, hanem azzá, kinek ábrándjait — a mennyiben rajta áll — minden áron meg kell valósítania, s vágyait kielégítenie. Es ez az legtöbbször, a mi korunknak majdnem napi rendjén annyi hazapolgár és családfő lépteinek a bűn s a kétség- beesés örvényét megássa. ... Az ő soraikból toborzza embereit ama nyugtalan lelkek hada, kik a mérték nélküli hírvágy által űzve, mások jólétére a gyűlölet szemeit forgatják, a nekik elviselhetetlen társadalmi renden dulakodnak, míglen feldúlt erkölcsi életök romjai alá temetkeznek.

V. Az ifjú élethivatásának eltévesztésében kezére járnak a szülőnek olykor magok társadalmi elfogultságaink s némely köznevelési nyomoraink is. Hazánk ifjú nemzedékének jelentékeny része, megfelelő irányú és számú iskolák hiányában, oly tanulmányokra van utalva, melyek városainkban épen kéznél vannak. Legközelebbi példát mutat erre ez a mi városunk, hol annyi iskoláink között épen a nagy iparos osztály nem találja meg a magáét. Kiáltó szükség sürget itt egy polgári iskolát, — ezt a legolcsóbb iskolát, ezt a nagyszámú helybeli s környéki ifjaink áldásos menedékét. S mi áll ez áldás útjában ? Szóljon reá polgári haladásunk lefátyolozott angyala, ki félre értve tűr és vár közöttünk, miglen végre is ráviradunk, hogy tájékozatla- naink jámbor óhajtása, a r e á 1-i s k o 1 a, Egernek megbirhatatlanúl sok. s e mellett még másodrendű szükségnek sem — szükség. . . Az elemi iskoláknál feljebb törő minden férfi szülött, hiva-hivatlanúl, mind a magasabb tudományok útjára lép itten. Mert hova lépjen hát?. . Ezen úton aztán küzdve, gyötrődve gyakran odáig fölserdül, honnét, ha végre is elakad, a kézi szerszámhoz alászállani megkésik. És aztán ? . . A ki maga tanúlni nem tudott, vagy nem akart, a tanultak között lesz emberszám, — lesz mások tanítójává, s nem ritkán, minden szellemi erő és készültség nélkül, repórterré, íróvá, tudóssá. . . Lám hát lesznek mégis valamivé! Csakhogy ha megengednők is, hogy az ily félvégzettek többségének szerencséje ez: azt sem tagadhatni, hogy a féltanultak alapítják legtöbbnyire azon, sem választás, sem kinevezés alá nem eső állásokat az államban, melyeken, mivel sem mnn- kájok, sem keresetük nincs — mások keresnek reájok. . .

Végre ne feledjük még ki az ifjú ember hivatási útvesztésének té-