Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1880

V

28

ség, félszegség, -nehézkesség, feszesség ötlenek szemünkbe, azonnal a visszatetszés kedvetlen érzete támad föl bennünk. — Számos társas mozgásaink annál könnyebben folynak, minél kevésbbé avatkozik a lélek beléjök. Az akarat gyakori közbevegyűlése megakasztja, lankasztja azok haladását. A hebegő nyelve akkor botlik legtöbbet, mikor leginkább kerülni akarja a dadogást.

Tudjuk, hogy az élet czéljaihoz megkivántató társas mozgásokban való jártasság, az azok gyakorlásában elsajátított ügyesség, élénkség, könnyedség, fesztelenség, kerekdedség, természetesség, egyszerű kecs és elegantia mily nagy hasznára válnak, mennyire szükségesek az embernek ; s hogy mennyire követeli azokat az ember társadalmi helyzete, reputatiója, a műveltség és az illem. De az is bizonyos, hogy mindezek megszerzésének egyedüli eszköze a hosszas, szorgalmas tanulás és a gyakorlás. „A nevelés feladata, — mondja egy jeles psycholog — hogy gyakorlás által a közéletre alkalmas és czélirányos szokásokat hozzon létre; hogy a szellemi élet nagyszámú jelentékenyebb szükségletei nagyobb lelki fáradság nélkül, gépies eljárás által teljesittessenek, s a lélek megfontoló elhatározásának csak az tartassák főn, ami életbevágó fontosságánál fogva, az egyéni szabadság és akarat közvetlen elhatározását teszi szükségessé. A tapintatosság, kimértség, a magunk tartásában való kellem épen abban rejlik, hogy köznapi cselekvéseinkben az akarat erőltetésének nyoma sem mutatkozik, hanem azok, mint a finom széplélek természetes nyilvánulásai, önkényt folyóknak tűnjenek fel. Saját tetteink vizsgálatánál tapasztaljuk, hogy aránylag igen kevés az oly cselekvésünk, mely az akarati erély befolyásának, az akaratosságnak bélyegét viselné magán, hol a „sic volo, sic jubeo“ (úgy akarom, úgy parancsolom) elve dönt az illető cselekvés fölött; hanem azok legnagyobb része, mint az akaratlan lélektani mechanismus természetes eredménye jelenik föl.“

De ha már az ösztön-mozgások, mint láttuk, csakugyan az akarati elhatározás hozzájárulása nélkül mennek végbe, méltán kérdhetjük: komiét nyerik e mozgások a folytonosan nógató impulsust; mi ezek létrejöttének a rugója? Erre közönségesen azt szoktuk válaszolni, hogy: az ö s z t ö n. E felelet azonban ismét azon kérdést vonja maga után: mi tehát az ösztön?

E kérdésre már aztán igen bajos teljesen megnyugtató magyarázatot adni. Magok a tudósok is igen eltérő, egymással ellenkező, s igy legkevésbbé kielégítő meghatározását adják az ösztön fogalmának. B u f f o n szerint az ösztön valami plastikai természeterő eredménye, valami vak természet-rúgó. Winkler az agyban eleve meglévő geometriai alakok előállításának, gyakorlati kivitelének, A d d i s s o n pedig az isteni erő közvetlen és állandó nógatásának tartják azt, mely Utóbbi nézetekből aztán az következnék, hogy azok a geometriai figu-