Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1880

efféle, önkénytes izmok által végrehajtott önkénytelen mozgások. Ide tartoznak számtalan úgynevezett társas-mozgások, melyekben az izmok, jó, vagy rósz szoktatás és hosszas gyakorlat által oly jártasságot nyernek, hogy az első legcsekélyebb impulsusra, az akarat minden további hozzájárulása s az ingerlés folytonossága nélkül, a megszokott rendben, egész könyüséggel s gyorsasággal követik egymást, — melyekről alább még szólandunk.

Az önkénytes izmok által végbevitt ilyetén önkénytelen mozgásoknak a lélektudósok két féléjét különböztetvén meg, az egyik féléket reflex-mozgásoknak, a másfajtabelieket pedig ideo-motorikus vagy ösztön mozgásoknak nevezik.

A reflex-mozgásokat a lélektan következőkép értelmezi. Az érzéklő idegre gyakorolt külső ingert oly rohamosan követi a megfelelő testi mozgás, hogy a léleknek nem marad elég ideje az érzéki benyomást felfogni, s az arra következett villámgyors testi mozgásra akarati befolyását érvényesíteni. Ily esetben tehát az érzéklő ideg ingerét a középpont, pl. az agy, rögtön átvezeti a mozgató idegre, mely azután azonnal megadja a szükséges impnlsust az izomnak a megfelelő mozgás létrehozására; míg a lélekben e mozgás vagy épen nem, vagy már csak annak folyamában, vagy megtörténte után emelkedik tudatra. A reflexmozgás tehát nem lélektani (psychologiai), hanem tisztán élettani (physiologiai) természetű jelenség. Reflex-mozgások pl. a nyeldek- lés, köhögés, ökrendés, böfögés, fuldokíás, tüsszentés, arczpirulás, szem- hunyorgatás, hátborsózás, borzongás, remegés, ijedés, ásit.ás, nevetés> könyezés, zokogás, és a test mozgásai az öntudatlanság, kábultság, forró-láz, nehézkor, alvajárás stb. állapotaiban. Ide tartoznak a mellkas, a szív, gyomor stb. izmainak mozgásai a lélekzésnél, vérkeringésnél, emésztésnél. Az öntudatra jutott reflex-mozgásokat a lélek sok esetben korlátozhatja, félbeszakaszthatja, vagy el is nyomhatja, mint pl. az ásítást, nevetést, sírást. Hogy a lélekzés, sőt a vérkeringés folyama is megakasztható, föntebb felhozott példákban mutattuk ki. Számos reflexmozgások főleg akkor szoktak jelentkezni, midőn a lelki akaraterő valami úton-módon gátolva van működésében; mint pl. öntudatlanság állapotaiban : az álomban, kábultságban, indulatban stb. A reflex-mozgások élettani tekintetben rendkívüli fontossággal bírnak. Ezek szakadatlan munkássága tartja fenn a szerves élet folytonosságát; ezek képezik alapját s kiinduló pontját minden testi mozgásainknak; védői az organismusnak, az életnek, s hatalmas támogató és előmozdító eszközei a szellemi élet tevékenységének.

Minthogy a reflex-mozgások tisztán physiologiai tünemények, ilyetén mozgásokat nemcsak az embereknél és állatoknál, de némely növényeknél is tapasztalhatni. Az ismeretes tányérvirágot (helianthus) azért hívják „napraforgónak,“ mert virágkelyhét folyton a nap felé irá